Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Előkészítik bevetésre az amerikai haditengerészet egyik kórházhajóját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 14. 21:17

Az amerikai fegyveres erőknél elrendelték a haditengerészet egyik kórházhajójának felkészítését arra az esetre, ha a Fülöp-szigetekhez kellene vezényelni, hogy segítsen a Haiyan tájfun túlélőinek ápolásában – közölték november 13-án, szerdán tisztségviselők.

A Mercy nevű kórházhajó néhány nap múlva tudna indulni, és három hétbe telne, amíg San Diegóból eljutna az ázsiai országba, de útja közben meg kellene állnia Hawaiion, hogy személyzetét és felszereléseit kiegészítse – közölte a haditengerészet csendes-óceáni flottája. A hajón egy időben több száz beteget lehet ápolni.

Japán hadereje legnagyobb külföldi katonai bevetésére készül a második világháború óta: három hadihajót, repülőgépeket és helikoptereket tervez a Fülöp-szigetekhez küldeni, az oda vezénylendő katonák száma elérheti az ezret is – jelentette be Onodera Icunori védelmi miniszter.

A japán védelmi erőket bevetették már a 2004 decemberi szökőár után is az indonéziai Aceh tartományban, de a mostani misszió annál nagyobb lehet. Japán Manila kérésére a napokban már vezényelt egy 25 fős egészségügyi mentőalakulatot, egy 50 fős katonai kontingenst a Fülöp-szigetekre, és 10 millió dollárt ajánlott fel adományként.