Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erős hit és akarat kell a szolgálathoz

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2013. november 14. 20:44

A katonai munkát és szolgálatot csak erős hittel, erős akarattal lehet elvégezni – mondta dr. Benkő Tibor vezérezredes Szentendrén, az MH Altiszti Akadémia ünnepi állománygyűlésén, november 14-én.

A Honvéd Vezérkar főnök az altiszti akadémia Alakulat Napja elnevezésű rendezvénysorozatán azt mondta, hogy hit nélkül kevés az akarat, vagy nem sokat ér, ha nem előzi meg a hit. „Ez nem csak egy kifejezés, nem csak egy jelkép, ez hozzá tartozik a mi szolgálatunkhoz" – tette hozzá.
A vezérezredes szerint ez minden katonára vonatkozik, mert ha nem tudják, mi a céljuk, akkor nem tudják büszkén vállalni például magyarságukat, és nem tudnak szembenézni a hibákkal sem.

„Szokjunk le arról, hogy olyan természetes, ami bekövetkezik, legyen az a természetes, hogy az következik be, amit én akarok. Amit részemre meghatároztak azt a legjobb tudásommal, a legnagyobb akaratommal, hozzáállásommal fogom végrehajtani" – hangsúlyozta.

1595962873
Dr. Benkő Tibor vezérezredes a Zrínyi Kiadó két újonnan megjelent könyvét is bemutatta

A vezérkarfőnök méltatta a diákok és tanáraik munkáját és arra kérte a hallgatókat, hogy legyenek büszkék arra, amit végeznek.
Az ünnepségen – amelyen elismeréseket is átadtak – Dietz Ferenc szentendrei polgármester alegységzászlót adományozott az akadémia logisztikai zászlóaljának, és megköszönte a katonák segítségét a város életében, illetve az árvíz alatt tett erőfeszítéseiket.

Az ünnepi állománygyűlés után bemutatták prof. dr. Harai Dénes Érték, teljesítmény, siker és Révész Tamás Légjárók című könyvét. Benkő Tibor az előbbivel kapcsolatban azt mondta: egy olyan szerzőt ismerhetünk meg Harai Dénesben, aki a téma kutatásának és a tanításnak szentelte életét. Hozzátette, hogy a katonai nevelés tanulmánykötetének címében jelzett három fogalom egymástól elválaszthatatlan, és arra kérte a szerzőt, hogy folytassa munkáját.

1595962873
Szentendre polgármestere alegységzászlót adományozott az akadémia logisztikai zászlóaljának

Harai Dénes rövid beszédében azt mondta: „mi katonák tudjuk azt, hogy a harctér, a fegyveres harc nem érvel, egyből bünteti azokat – legyenek azok egyedi katonák, alegységek, magasabb egységek, vagy maga a hadsereg -, akik elfelejtettek felkészülni, vagy, akiket elfelejtettek erre felkészíteni". A katonapedagógia egy speciális terület, ehhez akart segítséget nyújtani a kötettel – tette hozzá a szerző.

Az altiszti akadémia kétnapos rendezvénysorozatának első napján volt faültetés, koszorúzás, fellépett a Honvéd Együttes és koncertet adott az ABS Big Band.

1595962874
Az alakulat napját ünnepelték Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián

Fotó: Tóth László