Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Előretörtek a dzsihádisták

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 16. 21:47

Huszonnégy órán keresztül tartó heves offenzíva után bevette az an-Nuszra Front nevű szélsőséges csoport, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai szárnya a szíriai hadsereg egyik fontos támaszpontját az ország északnyugati részén fekvő Idlíb tartományban – közölte december 15-én az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

A Szíriában kiterjedt információs hálózattal rendelkező OSDH közölte, hogy a terrorszervezetnek sikerült elfoglalnia a Maarrat-en-Numán városban lévő, stratégiai fontosságú Vádi-Deif katonai tábort és környékét, s az összecsapásokban legalább 31 katona és 12 dzsihadista vesztette életét.

A Dzsund al-Aksza nevű iszlamista csoport segítségével kivívott győzelem lehetővé teszi az an-Nuszra Front számára, hogy mostantól a Törökországgal határos Idlíb tartomány legnagyobb részét ellenőrzése alatt tartsa. A csoport néhány héttel korábban már szinte teljesen kiűzte a térségből a nyugati államok által támogatott szíriai felkelőcsoportokat, amelyek egyik legfőbb bástyájának számított Idlíb.

Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója közölte, hogy az an-Nuszra harckocsikat és más nehézfegyvereket vetett be a támadás során, s ezeket a fegyvereket a múlt hónapban a Szíriai Forradalmi Front (SZFF) nevű szervezettől szerezték meg.

Az utóbbi csoportot a nyugati országok támogatják a több mint három éve tartó polgárháborúban.

A 2011 márciusában békés tüntetésekkel kezdődő, majd véres belháborúvá fajuló szíriai konfliktusban Idlíb tartományt az elsők között foglalták el a felkelők. Az ENSZ adatai szerint az összetűzések kirobbanása óta már több mint 200 ezren vesztették életüket Szíriában.