Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

ENSZ-feketelistán a pakisztáni iszlamista vezér

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. május 4. 9:32

Az ENSZ felvette szankciós feketelistájára a Dzsejs-e-Mohamed (Mohamed hadserege) nevű pakisztáni szélsőséges csoport vezetőjét, Maszúd Azhárt – erősítette meg Mohammad Fejszál pakisztáni külügyi szóvivő.

A Dzsejs-e-Mohamed az indiai erők legalább 40 tagjával végzett a Pakisztán és India között megosztott Kasmírban február közepén. A pokolgépes merénylet a háború szélére sodorta a két országot. A világszervezet szerdai döntése, amelynek értelmében befagyasztották Azhár vagyonát, valamint utazási tilalmat és fegyverembargót szabtak ki rá, jelentős diplomáciai győzelem India számára. A lépésre azért csak most került sor, mert Kína korábban háromszor megakadályozta, hogy a szélsőséges vezetőt feketelistára tegyék. Újdelhi az elmúlt hónapokban keményen küzdött azért, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa büntető intézkedésekkel sújtsa Azhárt, és Narendra Modi indiai kormányfő a Twitteren köszönte meg a nemzetközi közösség támogatását.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának az Iszlám Állammal és az al-Kaidával foglalkozó szankciós bizottságát az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország kereste meg azzal, hogy hozzon intézkedéseket a Dzsejs-e-Mohamed vezetője ellen.

Az indoklás szerint Azhárt azért vették fel a feketelistára, mert ő áll az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez fűződő iszlamista csoport élén, amelyet pénzzel is támogatott. Emellett fegyverekkel és tagok toborzásával segítette az al-Kaida tevékenységét.

A Dzsejs-e-Mohamed 2001 óta szerepel az ENSZ feketelistáján az al-Kaidához és a tálibokhoz fűződő viszonya miatt.