Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több külföldi katonai támaszpontot létesíthet Kína

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. május 4. 12:00

Kína valószínűleg gyarapítani fogja külföldi támaszpontjai számát – állapította meg az amerikai védelmi minisztérium a héten nyilvánosságra hozott, Kínával foglalkozó jelentésében.

A dokumentum szerint ezeket a feltételezett támaszpontokat Peking az új selyemúthoz („Egy övezet, egy út" kezdeményezés) kötődő beruházások védelmében építené ki.

„A kínai vezetők latba vetik az ország egyre növekvő gazdasági, diplomáciai és katonai súlyát, hogy megteremtsék dominanciáját a térségben, és kiterjesszék befolyását a világban" – olvasható a dokumentumban, amelyet a Pentagon a kongresszus számára készített.

Az amerikai védelmi minisztérium leszögezte: Kínának jelenleg egyetlen katonai támaszpontja van külföldön, mégpedig az afrikai Dzsibutiban, de a jövőben valószínűleg azokban az államokban próbál meg bázisokat létrehozni, amelyekkel hosszú idő óta baráti viszonyt ápol. A Pentagon szakemberei Pakisztánt jelölték meg egy következő lehetséges helyszínként.

Amerikai sajtójelentések szerint Peking nemrégiben Afganisztán vezetőivel kezdett tárgyalásokat arról, hogy az ország keleti vidékén fekvő és Afganisztán belseje felé átjárást biztosító Vakhan-folyosó térségében is kialakítsanak egy katonai támaszpontot.

Kína ezt már többször tagadta. A The Washington Post című lap pedig, még februárban, arról közölt értesülést, hogy Kína katonai bázist létesített Tádzsikisztánban, miután valószínűleg három évig katonákat állomásoztatott ott, az afganisztáni határhoz közel.