Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erdogan: Izrael „terrorcselekményeket” hajt végre

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. november 19. 19:40

A Gázai övezet bombázásával Izrael „terrorcselekményeket” hajt végre – jelentette ki november 19-én, hétfőn Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök.

„Azok, akik az iszlámot összefüggésbe hozzák a terrorizmussal, szemet hunynak a muzulmánok tömeges legyilkolása fölött, elfordítják tekintetüket a gyermekek mészárlásától Gázában – mondta a kormányfő az Eurázsiai Iszlám Tanács (EIC) isztambuli értekezletén. – Ezért Izraelt terrorista államnak, cselekedeteit terrorcselekményeknek nevezem."

A Hamász csak izraeli garanciák fejében egyezik be fegyvernyugvásba – mondta hétfőn az iszlamista szervezet politikai bizottságának egyik tagja a dpa német hírügynökségnek. „Izrael először akar fegyvernyugvást és csak utána tárgyalni a rendezésről, de ezt mi elutasítjuk. Tudni akarjuk, hogyan valósul meg a tűzszünet, mik lesznek a biztosítékai, és Izrael tiszteletben tartja-e."

A Gázai övezetbe látogat kedden Mohamed Kamel Amr egyiptomi külügyminiszter arab miniszterekből álló küldöttség élén, „hogy kifejezzék szolidaritásukat a bátor palesztin néppel, amely immár hatodik napja szenvedi el az izraeli agressziót" – közölte Amr Rosdi külügyi szóvivő.

A német diplomácia vezetője, Guido Westerwelle hétfő este Izraelbe érkezik – jelentette be szóvivője, Andreas Peschke. A miniszter még este találkozik izraeli kollégájával, Avigdor Libermannal, kedden Benjámin Netanjahu kormányfővel, Simon Peresz államfővel és Ehud Barak védelmi miniszterrel tárgyal, majd a palesztin területekre utazik, és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel folytat megbeszélést.

A szóvivő hozzátette, hogy Westerwelle nem lép kapcsolatba a Hamásszal. „Mahmúd Abbász a palesztinok törvényes képviselője és a mi tárgyalópartnerünk" – hangsúlyozta.

Steffen Seibert, a berlini kancellária szóvivője Angela Merkel kancellár „nagy nyugtalanságát" hangoztatta az egyre ingatagabb és veszélyesebb közel-keleti helyzet miatt. Támogatta mindamellett „az izraeli kormány jogát és kötelességét, hogy megfelelő eszközökkel megvédje lakosságát" az „indokolhatatlan" palesztin rakétatámadásokkal szemben.

Netanjahu egy munkatársa szerint Izrael kész a Gázai övezet elleni offenzívára, de előnyben részesíti a diplomáciai megoldást. Ha egy tárgyalóasztalnál születő megoldás szavatolja a békét Dél-Izrael lakossága számára, akkor szükségtelen a szárazföldi akció. „De ha a diplomácia zátonyra fut, akkor nincs alternatívája egy szárazföldi offenzívának" – mondta a munkatárs a Reuters brit hírügynökségnek.