Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erőművet foglalt el az Iszlám Állam

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 10. 9:26

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elfoglalt Líbiában egy erőművet, amely az ország középső és nyugati részeit látja el árammal – közölte kedden a szervezet és az erőművet feladó katonai egység szóvivője.

Az IÁ fegyveresei reggel támadták meg az erőművet, és az objektum őrzésével megbízott katonák – a tripolit uraló, önjelölt líbiai kormány hívei – rövid tűzharc után elvonultak. Az összecsapásban három katona életét vesztette. Az erőmű Líbia nyugati részén, Szirt városának közelében van.

Az Iszlám Állam fegyveresei egyre eredményesebben használják ki a Líbiában immár negyedik éve, a néhai vezető, Kadhafi megdöntése után kialakult általános zűrzavart és közbiztonsági vákuumot. Az arab országban két kormány verseng a hatalomért. A magát önhatalmúlag kormánynak nyilvánított oldal augusztus óta Líbia nyugati felét uralja a fővárossal együtt, míg a nemzetközileg elismert líbiai kormány az ország keleti felére szorult vissza.