Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erőre kaptak a tálibok a NATO kivonulása után

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 2. 18:16

A tálibok egyre jobban kiszorítják az afgán kormányerőket országszerte azóta, hogy a NATO 2014 végén átadta a biztonság szavatolásának felelősségét a központi kormányzatnak – derült ki egy február 1-jén, szerdán nyilvánosságra hozott amerikai hatósági jelentésből.

Tavaly november közepéig a kormány Afganisztán 57,2 százalékát, az ország 407 körzetét ellenőrizte, vagy befolyással volt az ott történtekre. Ez 6,2 százalékkal kevesebb a tavaly augusztusi és 15 százalékkal a novemberi adatoknál – írta az afganisztáni újjáépítés amerikai különleges főellenőre (SIGAR).

9,2 millió ember, az afgán lakosság egyharmada él vitatott területen, amelyet sem a kormányzat, sem a felkelők nem tartanak egyértelműen ellenőrzésük alatt.

A tálib felkelők közvetlen befolyása alatti részén 2,5 millió ember él, ez négyszázezerrel kevesebb a három hónappal ezelőttinél. Az nem világos, hogy miért csökkent a lakosság száma az utóbbi területen. Az egyik ok az lehet, hogy a népmozgás a becsültnél nagyobb.

 

Az ENSZ által hétfőn közölt statisztika azt mutatta, hogy 2016-ban 640 ezer afgánnak kellett elhagynia a lakhelyét.

A jelentés szerint az afgán kormánynak és a biztonsági erőknek továbbra is szükségük van támogatásra, máskülönben összeomlanak. Az afgán biztonsági erők létszáma az utóbbi időkben csökkent, míg a csapatok veszteségei nőttek.

A NATO 2014 végén leállította harci bevetéseit az országban, illetve a külföldi csapatok túlnyomó részét is kivonták. A Barack Obama elnök vezette előző amerikai kormányzat azt ígérte, hogy az országból kivezényli katonáit, de ezt az ígéretét nem tudta betartani; Washington arra kényszerült, hogy 8400 katonát Afganisztánban hagyjon. Tavaly az amerikai katonai tanácsadóknak engedélyezték, hogy megközelítsék a frontvonalat, és segítsék az afgán kormányerőket, az amerikai harci gépek pedig nagyobb szabadságot kaptak a tálibok elleni közvetlen bevetésekre.

Donald Trump amerikai elnök Afganisztánnal kapcsolatos szándékai egyelőre nem ismeretesek.