Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea nagyszabású katonai díszszemlét tartott

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. február 8. 12:04

Észak-Korea nagyszabású katonai díszszemlét tartott február 8-án hadserege létrehozásának 70. évfordulója alkalmából, egy nappal a dél-koreai téli olimpia megnyitója előtt – közölte hírügynökségekkel egy meg nem nevezett dél-koreai kormánytisztviselő.

Az észak-koreai állami tévé nem mutatott semmit az eseményből, és bejelentés sem hangzott el róla közvetlenül előtte, ennek ellenére Szöul tudni véli, hogy a díszszemlét a Phenjan központjában lévő Kim Ir Szen téren tartották meg délelőtti kezdettel.

Igaz, Észak-Korea januárban bejelentette, hogy február 8-án rendezi meg a katonai parádét, pedig a hadsereg megalapításának 70. évfordulója április 25-ére esik. Ez meglepte a nemzetközi közösséget, mert közvetlen előtte Phenjan látványos diplomáciai irányváltásba kezdett, megragadta a Dél-Koreában megrendezendő téli olimpia adta lehetőséget arra, hogy közeledjen Szöulhoz.

Elemzők szerint Phenjan ezzel a kettős játékkal akarja elfogadtatni magát de facto atomhatalomként. Elképzelhető, hogy így akarja elérni az ellene érvényben lévő ENSZ-büntetőintézkedések enyhítését, és éket verni az Egyesült Államok és Dél-Korea többi szövetségese közé – vélik.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség úgy tudja, hogy 13 ezer katona vett részt a szemlén, és mintegy 37 ezer civil tekintette meg. A dpa hírügynökség arról számolt be, hogy a katonai parádéról képek kerültek fel a Twitterre.

Phenjan néhány órával a katonai díszszemle kezdete előtt közölte, hogy az észak-koreai delegáció nem akar találkozni az Egyesült Államok képviselőivel a phjongcshangi téli olimpia alkalmával.