Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea rakétákat lőtt ki a Japán-tengerre

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. április 4. 18:41

Phenjan az amerikai–dél-koreai közös hadgyakorlat ellen tiltakozott a 140 kilométeres hatótávolságú rakéták kilövésével.

Észak-Korea április 3-án, pénteken kilőtt négy rövid hatótávolságú rakétát a Japán-tengerre, tiltakozásképpen a jelenleg is zajló amerikai–dél-koreai közös hadgyakorlat miatt.

A 140 kilométeres hatótávolságú rakéták az ország partjaitól nyugatra csapódtak a tengerbe. Két napon belül ez volt a második alkalom, hogy Phenjan rakétákat indított.

A rakétakísérletek minden bizonnyal azzal függnek össze, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea március elején megkezdte Key Resolve és Foal Eagle fedőnevű, nyolc hétig tartó közös hadgyakorlatát, amelyet minden évben megrendez. A gyakorlat április 24-ig tart.

A phenjani rezsim mindig dühödten tiltakozik a katonai manőverek ellen, amelyeket ellenséges hatalmak háborús előkészületeinek tart. Szöul és Washington állítása szerint a gyakorlatok kizárólag védelmi célokat szolgálnak, s azok keretein belül egy esetleges észak-koreai támadás visszaverésére készülnek fel.

A két Korea hivatalosan máig hadban áll egymással, mivel a köztük lezajlott háború hadműveleteit lezáró 1953-as tűzszünet után nem kötöttek békeszerződést.