Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea újabb rövid hatótávolságú rakétákat indított keleti irányban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 31. 14:16

Észak-Korea négy rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki keleti irányban július 30-án, szerdán – közölték dél-koreai források. A szöuli védelmi minisztérium egyik neve elhallgatását kérő illetékese elmondta, hogy két rakétát reggel, két másikat pedig délután indították a Phenjantól északkeletre fekvő Mjohjang-hegységről.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség arról tájékoztatott, hogy az első két rakéta egy hiba következtében nem jutott messzire és még Észak-Korea szárazföldi részén landolt. A tájékoztatás szerint a délután kilőtt rakéták közül az egyik 210 kilométer repülés után elérte a tengert, a másik pedig a kilövés helyszínétől 130 kilométerre csapódott be a szárazföldön.

Észak-Korea rendszeresen végez rakétakísérleteket, de az idén sokkal többet a megszokottnál, tizenhat kísérlet alkalmával összesen több mint száz rakétát lőttek ki 2014-ben. Elemzők szerint ennek oka az országot apja 2011-ben bekövetkezett halála óta irányító Kim Dzsong Un eltérő vezetési stílusában keresendő.

Az előző vezető, Kim Dzsong Il jellemzően akkor adott parancsot kísérleti atomrobbantásokra vagy ballisztikus rakéták kilövésére, ha jobb pozíciót akart kiharcolni bizonyos nemzetközi tárgyalásokon.

Samuel Locklear tengernagy, az amerikai csendes-óceáni parancsnokság (Pacom) parancsnoka kedden aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a világ fokozatosan érzéketlenné válik a gyakori észak-koreai rakétakísérletekre.