Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-koreai robbantás: az ENSZ most már tényleg odacsap

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 7. 19:58

Az ENSZ BT elítélte Észak-Korea egyelőre nem bizonyított hidrogénbomba-robbantását, és közölte: korábbi ígéretének megfelelően azonnal megkezdi a válaszlépések kidolgozását.

Elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) Észak-Korea állítólagos hidrogénbomba-robbantását, és új szankciókat helyezett kilátásba a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal szemben – áll a testület szerdai ülése után kiadott közleményében.

Az észak-koreai állami televízióban közölt bejelentés szerint hidrogénbombát teszteltek, amit az ENSZ BT a nukleáris fegyverekre vonatkozó határozatának „nyilvánvaló megsértésének" nevezett. Hozzátette, ennek fényében továbbra is fenyegetve van a nemzetközi béke és biztonság.

A testület emlékeztetett korábbi közlésére, miszerint egy újabb észak-koreai robbantás esetén „további, jelentős lépéseket" tesz. S bejelentette, hogy most azonnal megkezdik ezek kidolgozását, egy új ENSZ BT-határozat megszövegezését.

Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete új szankciók bevezetésére, „fokozatos nyomásgyakorlásra", és a jelenleg hatályos szankciók szigorú betartására szólította fel a nemzetközi közösséget válaszul a tesztrobbantásra.

Power közleményében hangsúlyozta, hogy a KNDK „elszigetelte magát és szegénységbe taszította a koreai embereket a tömegpusztító fegyverek megszerzése utáni felelőtlen hajszája következtében".

Orosz kollégája, Vitalij Csurkin közölte, „túlzás" volna azt mondani, hogy Oroszország támogatja a további szankciókat. Újságíróknak azt mondta, hogy országa először látni szeretné az ENSZ BT erre vonatkozó határozatának tervezetét.

Ukrajna ENSZ-nagykövete szerint a zárt ülésen senki sem szólalt fel az újabb büntetőintézkedések ellen. Volodimir Jelcsenko megjegyezte, Kína nagykövete semmit sem mondott az ülésen, leszámítva az észak-koreai nukleáris helyzetre vonatkozó „szokásos" álláspontja ismertetését.

Kína – amely egyetlen szövetségese Phenjannak – ENSZ-nagykövete nem nyilatkozott újságíróknak az ülés után.

Josikava Motohide japán ENSZ-nagykövet szerint ha a BT nem tesz haladéktalanul jelentős lépéseket és nem fogad el határozatot Észak-Koreával szemben, az a testület hitelességének fog ártani. Ugyanakkor azt nem részletezte, hogy Japán milyen büntetőintézkedéseket üdvözölne. Hozzátette: ezt a BT tizenöt tagállamának kell megvitatnia.