Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

ETA-fegyverarzenált foglaltak le a francia hatóságok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 14. 20:26

Az ETA (Baszkföld és Szabadság) nevű terrorszervezet fegyverarzenáljára bukkantak a francia és spanyol hatóságok egy erdei búvóhelyen elásva Carlepont közelében, Párizstól mintegy 100 kilométerre északkeletre – számolt be a nemzetközi akcióról a spanyol sajtó október 13-án, csütörtökön.

Az EFE spanyol hírügynökség meg nem nevezett hivatalos forrásra hivatkozva azt közölte: összesen 145 lőfegyvert, lőszert, fegyveralkatrészeket és robbanószert is találtak négy, földbe rejtett tartályban.
A rejtekhelyen az ETA szökésben lévő, a becslések szerint egytucatnyi tagjának fegyvereit gyűjtötték össze azzal a céllal, hogy azokat hivatalosan adhassák majd át, ha sikerül megállapodást kötniük a francia és spanyol kormánnyal a szervezet felszámolásáról – írta az El País című országos napilap.

Az ETA 2011-ben jelentette be, hogy felhagy az erőszakos akciókkal és leteszi a fegyvert, ám azok átadásáért és a szervezet teljes feloszlatásáért cserében amnesztiát kért tagjainak. A francia és a spanyol kormány ezt elutasította, mondván: nem tárgyalnak terroristákkal.
Az El País úgy tudja: az ETA most ismét próbálja sürgetni a tárgyalásokat a francia kormánynál.

A Franciaország és Spanyolország területén található Baszkföld függetlenségéért küzdő ETA a nyolcvanas években követte el a legtöbb áldozatot követelő merényleteket. Az 1959-ben alakult csoportot több mint 800 ember haláláért tartják felelősnek.