Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felerősödtek a szakadár támadások

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 8. 12:37

Az utóbbi napokban jelentősen felerősödtek az oroszbarát szakadárok támadásai Kelet-Ukrajnában, az elmúlt egy nap alatt 87-szer lőtték tüzérségi fegyverekkel a szeparatisták az ukrán katonák állásait – jelentette december 7-én, vasárnap a terrorellenesnek elnevezett hadművelet parancsnoksága.

A közlemény szerint civil áldozatai is vannak a szakadárok „kaotikus lövöldözésének", konkrét adatot azonban nem közöltek. A parancsnokság azt írta, hogy a szakadárok szándékosan lőnek lakott területeket, állítólag így állnak bosszút a helybelieken, akik nem támogatják őket.

A „legforróbb" pontok továbbra is a két megyeszékhely, Donyeck és Luhanszk, valamint Debaceve környéke.

A jelentés alapján a Donyec-medencében csaknem két tucatnyi településre nyitottak tüzet az elmúlt huszonnégy órában a szakadárok, köztük Luhanszk megyében Scsasztya, Frunze, Sznyizsne és Sztanicja Luhanszka, Donyeck megyében pedig Avgyijivka, Piszki és Krasznohorivka települések peremvidékén csapódtak be tüzérségi lövedékek.

A parancsnokság közölte, hogy információi szerint a Donyecktől délre fekvő Sztarobeseve településen a szakadárok kiképzőbázist hoztak létre, ahol az újoncok tüzérségi fegyverek, köztük Grad rakéta-sorozatvetők kezelését tanulják, valamint harckocsizókat készítenek fel.

Hennagyij Moszkal luhanszki kormányzó a parancsnokság közlésével egybehangzóan arról számolt be, hogy az elmúlt három hónap óta ilyen heves támadások nem érték a kelet-ukrajnai megyét, mint az elmúlt egy nap alatt. Közölte, hogy az egyik oroszbarát kozák egység tűz alá vette a Luhanszktól északnyugatra lévő Krjakivka települést. Akna csapódott be egy családi ház udvarába, aminek következtében két civil életét vesztette. Szavai szerint egy hét alatt hat polgári személy életét oltották ki szakadár fegyveresek a megyében.

Kijev csütörtökön megállapodást jelentett be egy december 9-én életbe lépő fegyvernyugvásról, amelyet a szakadárok részéről Andrej Purgin, az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság első miniszterelnök-helyettese is megerősített. Igor Plotnyickij, a luhanszki szakadárok vezetője viszont csupán „szóbeli" egyezségnek nevezte a tűzszüneti megállapodást, kiemelve, hogy nem írtak alá erről semmilyen dokumentumot Kijevvel.

Korábban már a szeptember 5-i minszki találkozón megállapodtak a fegyverszünetben a szembenálló felek, ám az azóta sem valósult meg. Elemzők szerint az új tűzszüneti megállapodás életbe lépése előtt a szakadárok minden bizonnyal igyekeznek pozícióikat a lehető legjobban megerősíteni, ez lehet a magyarázata annak, hogy egyre hevesebben támadnak.