Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felszólította déli szomszédját Észak-Korea

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. július 21. 16:31

Észak-Korea még mindig nem reagált hivatalosan a katonai tárgyalások megkezdésére vonatkozó, három nappal ezelőtti szöuli javaslatra. A phenjani rezsim szócsövének számító lap azonban július 20-ai, csütörtöki kommentárjában képtelenségnek nevezte azt, hogy Dél-Korea javítani akarja a kétoldalú kapcsolatokat, miközben folytatja konfrontációs politikáját.

A dél-koreai védelmi minisztérium szóvivője közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy bár Phenjan hivatalosan még nem reagált a javaslatra, a tárca folytatja az előkészületeket a tárgyalásokra.
Dél-Korea hétfőn javasolt katonai tárgyalásokat Észak-Koreának, hogy enyhíteni lehessen a köztük lévő feszültséget, és azt is felvetette, hogy folytassák a családegyesítésnek szentelt, megszakadt konzultációkat. Szöul a pénteki napot és Panmindzson határtelepülést javasolta a találkozóra. A szöuli vöröskereszt ugyanott, augusztus elsején találkozna Észak-Korea képviselőivel a családegyesítés ügyében.

A phenjani rezsim szócsövének számító Rodong Szinmun című lap csütörtöki kommentárjában nonszensznek nevezte azt, hogy Dél-Korea javítani akarja a kétoldalú kapcsolatokat, miközben folytatja konfrontációs politikáját Észak-Korea ellen és nem adja fel az Egyesült Államoktól való függőségét. A pártlap felszólította Dél-Koreát, hogy változtasson ezen. A lap szerint Szöulnak véget kell vetnie a konfrontációnak és az ellenségeskedésnek, mert ez az előfeltétele a két ország megbékélésének.

Szöul kezdeményezése a két témában azt jelzi, hogy az új elnök, Mun Dzse In igyekszik javítani a kapcsolatokat, annak ellenére, hogy Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétát próbált ki nemrégiben.
Phenjan 2016 februárjában szakított meg mindenfajta kapcsolattartás Szöullal, miután az – válaszul Észak-Korea kísérleti atomrobbantására és rakétakísérletére – felfüggesztette a közösen üzemeltetett keszongi ipari park működését.