Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felújítják az amerikai-orosz tárgyalásokat a világűr biztonságáról

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. július 26. 17:59

Hét év szünet után ismét hivatalos tárgyalásokat tart egymással az Egyesült Államok és Oroszország a világűr biztonságát érintő kérdésekről – közölték amerikai hivatalos forrásból.

Washington a napokban azzal vádolta Moszkvát, hogy a műholdak lelövésére alkalmas fegyverrendszert készül az űrbe telepíteni, és ennek a törekvésnek a részeként hajtott végre fegyverkísérletet július 15-én. Az amerikai illetékes elmondta, a bécsi amerikai-orosz tárgyalások egyik célja éppen az, hogy Washington egyértelművé tegye: a világűr nem egy törvényen kívüli, senki által nem kormányzott terület, amelyben bármit meg lehet tenni. Moszkva pénteken visszautasította az amerikai – és brit – vádakat, amelyek szerint az általa tesztelt űrszerkezet fegyverpotenciállal rendelkezne.

Az orosz külügyminisztérium szerint az amerikai közlés propagandacélokat szolgál, és eltorzítja a valós helyzetetazért, hogy igazolja a világűrben megvalósított brit és amerikai katonai erőfeszítéseket, többek között azokat a programokat, amelyek keretében az ellenőrző és a szerelő műholdakat műholdelhárító eszközként alkalmaznák.