Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Figyelmetlenségből engedték szabadon a dzsihadistát

Szöveg: honvedelem. hu / MTI |  2018. augusztus 27. 9:55

Egy bíró figyelmetlensége miatt szabadon engedtek Franciaországban egy feltételezett terroristát, aki 2014-ben családtagjaival Lyon belvárosában akart merényletet végrehajtani, a súlyos tévedés fényre derülésével együtt pedig az is kiderült, hogy Oualid B. eltűnt a hatóságok szeme elől.

Oualid B. ügye novemberben került volna a párizsi bíróság elé, a vád szerint ugyanis – családtagjaival közösen – 2014-ben Franciaország második legnagyobb városában, Lyonban akart iszlamista terrortámadást végrehajtani. A férfi a Le Canard Enchainé című szatirikus hetilap cikke szerint a polgárháborús Szíriában is megfordult kiképzésen 2016-ban, miután pedig elfogták, házi őrizetbe került a Párizs melletti Meaux településen, majd pedig lakhelyelhagyási tilalmat róttak ki rá mindaddig, amíg az ügye bíróság elé nem kerül. A férfit ennek ellenére egy járőr májusban a lakhelyén kívül vette őrizetbe, mert Oualid B. érvényes engedély nélkül vezetett, ráadásul később az is kiderült, hogy a telefonján dzsihadista terrorakciókról találtak fotókat és videókat.

A hivatalos eljárás szerint az előállított férfit az ügyében eljáró bírónak le kellett volna tartóztatnia a lakhelyelhagyási tilalom megszegése miatt, viszont ez nem történt meg. A nagyobb baj azonban az, hogy a vizsgálóbíró olyannyira gondatlanul kezelte a feltételezett terrorista ügyét, hogy – feltehetően – elfelejtette meghosszabbítani az Oualid B. lakhelyelhagyási tilalmára vonatkozó papírok érvényességét is, így a férfinak nyoma veszett, miután a rendőrök szabadon engedték. A francia hatóságok a héten hozták nyilvánosságra az esetet: a francia igaz­ságügyi minisztérium által kiadott közlemény hírül adta, hogy a feltételezett terrorista férfit, aki 15 társával együtt akart végrehajtani terrorcselekményt, április 3-án engedték szabadon „figyelmetlenség miatt", a tárca emellett pedig biztosította a nyilvánosságot, hogy Oualid B.-t „nagyon szigorú bírósági kontrollnak" vetették alá.

A szatirikus hetilap szerint azonban a tények egészen mást mutatnak, az eset a „szigorú kontroll" helyett sokkal inkább példázza a francia büntetés-végrehajtási intézetek teljes működésképtelenségét. Benjamin Griveaux kormányszóvivő az ügyet „súlyos fiaskóként" írta le, egyelőre pedig több reagálás nem érkezett kormányzati részről. Sajtóinformációk szerint egyébként az ügyben eljáró vizsgálóbírót a felettese azonnali felmondásra szólította fel, a törvényszolga azonban erre nem hajlandó, továbbra is marad a posztján.

Oualid B. egyébként egyike annak a – főként családtagjaiból álló – 15 embernek, akik a feltételezések szerint Lyon forgalmas belvárosában akartak pokolgépet robbantani, a hálózat leleplezése után azonban nyolcan Szíriába és Irakba menekültek, még mielőtt letartóztatták volna őket.Franciaországban a 2015-ös párizsi merényletsorozat óta folyamatosan magas a terrorfenyegetettség szintje. A kormányzati dokumentumokra hivatkozó források szerint körülbelül húszezer külföldit figyelnek meg a francia hatóságok. Közülük tízezren lehetnek radikalizált személyek.