Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fogolycserét szorgalmaz az an-Nuszra Front

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. november 4. 10:53

Az an-Nuszra Front szíriai iszlamista lázadószervezet felajánlotta, hogy Szíriában, illetve Libanonban fogva tartott embereiért cserébe szabadon bocsát általa foglyul ejtett libanoni katonákat – jelentette november 3-án az iszlamista honlapokat figyelő SITE amerikai honlap.

Az iszlamisták állításuk szerint akkor ejtették foglyul a libanoni katonákat, amikor augusztusban egy rövid időre megszállták a szíriai határ mentén fekvő Arszal libanoni várost. Három ajánlatot tettek egy katari közvetítőnek: vagy Libanonban fogva tartott 10 társukat, vagy hét társukat és Szíriában bebörtönzött 30 nőt, vagy hat társukat és 50 nőt kérnek minden egyes libanoni katonáért. A Reuters hírügynökség szerint nem világos, hogy a felajánlott libanoni katonákat maga az an-Nuszra Front vagy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet tartja fogva.

Az IÁ elleni nemzetközi koalícióhoz októberben csatlakozó Kanada harci gépei a hétvégén először támadtak célpontokat Irakban – jelentette be vasárnap az észak-amerikai ország védelmi minisztere.
Két CF-18 típusú gép Fallúdzsa város környékén egy négy óra hosszáig tartó bevetésben támadta az IÁ létesítményeit, majd visszatért támaszpontjára – közölte Rob Nicholson.