Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fogságban Kony egyik alvezére

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 8. 16:20

Az ugandai katonaság a Joseph Kony vezette Úr Ellenállási Hadserege (LRA) nevű, brutális támadásairól hírhedt gerillacsoport egyik alvezérét tartja fogva – erősítette meg január 7-én az ugandai hadsereg.

Jen Psaki, az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője helyi idő szerint kedd este Washingtonban azt mondta, a férfi személyazonosságát még vizsgálják, azonban minden valószínűség szerint Dominic Ongwent sikerült kézre keríteni afrikai és amerikai csapatoknak Ugandában. Hozzátette, hogy ez hatalmas veszteség lenne az LRA számára.

Paddy Ankunda, az ugandai hadsereg szóvivője szerdán megerősítette, hogy Ongwent fogták el, és jelenleg a katonaság obói támaszpontján tartják fogva. „Úgy véljük, Ongwen csak belefáradt abba, hogy gerillaként éljen, és egyszerűen feladta magát" – mondta Ankunda.

Amerikai csapatok 2011 óta támogatják azokat a helyi erőket, amelyek célja Joseph Kony kézre kerítése. Az ugandai és szomszédos országokban kirobbant gerillaháborúban vállalt szerepéért a hadúr ellen háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt vádat emelt a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC).

Az LRA tagjai hírhedt kegyetlenséggel bánnak ellenfeleikkel, például büntetésként levágják az elfogottak végtagjait, fiatal lányokat erőszakolnak meg, és szexrabszolgaként tartják fogva őket.

Az Enough Project nevű washingtoni jogvédő csoport azt mondta, Ongwent 1990-ben, tízéves korában rabolta el az LRA, amikor iskolába igyekezett. A kisfiút erőszakkal sorozták be katonának, ám ahogy beleszokott új életmódjába, egyre gyorsabban kapaszkodott fel a szervezeten belüli ranglétrán. 2005-ben az ICC emberiesség elleni bűntettek, gyilkosság fosztogatás, valamint embertársainak rabszolgasorba taszítása miatt emelt vádat Ongwen ellen.