Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatja az iraki koalíció Moszul felszabadítását

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 5. 18:36

Északnyugati irányból új frontot nyitott az iraki hadsereg május 4-én, csütörtökön az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen a Moszul felszabadítását célzó műveletében – mondta el egy iraki parancsnok a Reuters hírügynökségnek.

Az iraki hadsereg egyik páncélos hadosztálya és a belügyminisztériumhoz tartozó gyorsreagálású egységek már közelítenek a város felé. Az új irányból tervezett előrenyomulás célja, hogy tehermentesítse és segítse a dél felől támadó csapatokat – közölte a parancsnok.

Moszul visszavételére tavaly indított offenzívát az iraki hadsereg az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció támogatásával. Több hónapos ostrom után az Iszlám Állam harcosait mára a történelmi óvárost is magában foglaló északnyugati városrészbe sikerült visszaszorítani.