Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódtak a gázai harcok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 24. 10:03

Folytatódtak szombaton a Gázai övezet elleni izraeli légitámadások és az izraeli területek ellen irányuló palesztin rakétacsapások. Az előző este óta hat halálos áldozata van a tűzpárbajnak, Gázavárosban leromboltak egy 12 emeletes épületet is.

Az izraeli légierő 20 célpontot támadott péntek este óta, köztük rakétaindító állásokat és fegyverraktárakat – közölte délelőtt a hadsereg.
Alkonyatkor a támadó repülőgépek leromboltak egy 12 emeletes lakóházat Gázaváros központjában. A szemtanúk szerint 22 ember, köztük 11 gyerek megsebesült. A rendőrség azt közölte, hogy egy harci repülőgép először egy figyelmeztető rakétalövedéket küldött a házra, de öt perc múlva két, már robbanófejjel felszerelt lövedék találta el az épületet, amely lángfelhőt kibocsátva összeomlott.
Ekkora épületet most először rombolt le légitámadás a konfliktus közel hét hete alatt. Egy izraeli katonai szóvivő szerint a toronyházat a Hamász radikális palesztin szervezet parancsnoki központként használta. A helyiek szerint 44 család lakott benne.
Izraeli légicsapás ért egy házat a Gázai övezet középső részén lévő Nuszeirat menekülttáborban is, és egy család öt tagja – köztük két nő és két gyerek – életét vesztette – közölték a palesztin mentők. Korábban három családtag haláláról és több sebesültről számoltak be, de közben még ketten belehaltak sérüléseikbe.

A Gázai övezetből kilőtt aknagránát áldozata lett egy négyéves kisfiú péntek este egy dél-izraeli településen, Nahal-Ozban, egy óvoda közelében – közölte szombaton egy izraeli katonai szóvivő és az izraeli mentőszolgálat.
A felek közötti közvetlen tárgyalások a konfliktus megállításáról kedden félbeszakadtak, és nincs jele annak, hogy újraindulnának – emlékeztetett a Reuters brit hírügynökség.

A Gázai övezetet irányító Hamász radikális szervezet írásbeli ígéretet tett arra Mahmúd Abbász elnöknek, hogy támogatja a palesztinok csatlakozását a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) – jelentette be szombaton a szervezet két tisztségviselője. Ha a palesztinok csatlakoznak az ICC-hez, akkor a bíróság nyomozhat minden olyan háborús bűncselekmény gyanúja ügyében, amelyet ők – tehát a Hamász is – elkövet, illetve amelyet ellenük elkövetnek.
Abbász már hónapok óta tárgyal a különböző palesztin szervezetekkel a csatlakozásról. Száeb Erekát palesztin főtárgyaló közlése szerint már csak egy szervezet van, az Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezet, amely nem adta áldását a csatlakozásra.