Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódtak a Mohamed-gyalázó amerikai film elleni tüntetések

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. szeptember 15. 14:22

Szudánban, Iránban, Afganisztánban, Indonéziában és Bangladesben is százak-ezrek tüntettek szeptember 14-én, pénteken a Mohamed prófétát gyalázó amerikai amatőr film miatt.

A szudáni fővárosban, Kartúmban nagyjából ötezer feldühödött tiltakozó megtámadta a német és a brit nagykövetséget. Többen fölmásztak a német követség tetejére, letépték a német zászlót, és kitűzték a helyére az iszlám lobogót. Betörtek ablakokat, és tüzet gyújtottak a bejáratnál. A rendőrség könnygázt vetett be, hogy szétoszlassa a tömeget.

Iránban, Teheránban a pénteki ima után több ezren vonultak az utcára, Amerikát és Izraelt szidalmazták. A film újabb kísérlet az Egyesült Államok részéről, hogy megállítsa az iszlám növekvő befolyását – mondta Ahmed Dzsannáti ajatolláh. Az iszlám köztársaság legfőbb vezetője, Ali Hamenei ajatolláh követelte, hogy az amerikai hatóságok büntessék meg a film készítőjét. „Az amerikai kormány és a cionisták a fő gyanúsítottjai ennek a gyalázatos, bódultan elkövetett bűncselekménynek, amely világszerte összetörte a muzulmánok szívét" – idézte az ajatolláhot az iráni állami sajtó.

A kelet-afganisztáni Dzsalálábádban „Halál Amerikára!" kiáltásokkal vonult az utcákra több száz ember. A tömeg felszólította Hamid Karzai afgán elnököt, hogy szakítsa meg a kapcsolatokat az Egyesült Államokkal.

Indonéziában, Jakartában szintén a zsidók és Amerika halálát kívánó szlogeneket skandálva tüntetettek mintegy háromszázan a nagy port kavart film ellen a rendkívül erősen őrzött amerikai nagykövetség előtt. A demonstrálók fekete zászlókat lengettek, s egy olyan felirat is feltűnt, amely az Egyesült Államokat vádolta a világban uralkodó iszlámfóbiáért.

Banglades fővárosában, Dakkában körülbelül tízezer ember tüntetett, amerikai és izraeli zászlókat égettek. A tömeg megpróbált eljutni az amerikai nagykövetséghez. A tüntetők a pénteki ima után gyűltek össze az ország legfontosabb mecseténél, s többek között azt skandálták, hogy „zúzzátok össze a zsidók fekete kezeit". A demonstráció helyszínén a rendőrség különleges alakulatának több száz tagja vízágyúkkal figyelt a rendre, s megakadályozta, hogy a tömeg az amerikai követség elé vonuljon.