Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fontos a szmolenszki katasztrófa kivizsgálásának mielőbbi lezárása

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 18. 8:38

Moszkva abban érdekelt, hogy mielőbb lezáruljon a Lech Kaczynski lengyel államfő és további 95 ember halálát okozó szmolenszki repülőgép-katasztrófa kivizsgálása – közölte Szergej Lavrov, miután december 17-én, hétfőn Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszterrel tárgyalt az orosz fővárosban.

Az orosz diplomácia vezetője hangoztatta: mindent megtesznek annak érdekében is, hogy az orosz város közelében 2010 április tizedikén lezuhant elnöki repülőgép roncsait minél hamarabb átadhassák a lengyel félnek. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem lehet szó úgymond mesterséges időpontokról, azaz mindenképpen be kell fejezni a vizsgálatokat, és csak azt követően adhatják át a tárgyi bizonyítékokat Varsónak.

Szergej Lavrov szerint a munka közel jár a végéhez. Azt is közölte, hogy Moszkva nem azért igyekszik a lehető leggyorsabban lezárni az ügyet, mert az Európai Unió, vagy az Egyesült Államok kéri, hanem mert megértik, milyen mélyen érintette a lengyel népet a tragédia.

A lengyel külügyminiszter tíz napja bejelentette: arra kérte Catherine Ashtont, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy a pénteki EU-Oroszország csúcstalálkozón hivatalosan vesse fel a Tu-154-es repülőgép roncsainak visszaszármaztatását.

Radoslaw Sikorski moszkvai tárgyalásait követően arra figyelmeztetett, hogy a roncsok átadásának elhúzódása kedvezőtlenül befolyásolja a lengyel-orosz kapcsolatokat. Azt remélte, hogy januárban az utolsó alkalommal kell Oroszországba érkezniük a lengyel logisztikai szakembereknek, hogy az átadás műszaki részleteit egyeztessék.

A Tu-154-es lengyel elnöki különgép két éve a sűrű ködben zuhant le a szmolenszki repülőtér közelében. A katasztrófa áldozatai között voltak Lech Kaczynski államfőn és feleségén kívül a lengyel katonák és civilek kivégzésének 70. évfordulóján Katinyban (Katyn) szervezett megemlékezésekre hivatalos magas rangú delegáció tagjai: katonai és egyházi vezetők, valamint ismert közéleti személyiségek.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Sikorskival folytatott tárgyalásait követően azt is bejelentette, hogy újabb dokumentumokat készülnek átadni a katyni erdőben 1940-ben az NKVD, a szovjet belügyi titkosszolgálat által kivégzett lengyelek ügyében.