Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Franciaország csatlakozik az IÁ elleni amerikai légicsapásokhoz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. szeptember 13. 19:06

Franciaország csatlakozik az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet elleni amerikai légicsapásokhoz – jelentette ki szeptember 12-én, pénteken Haider el-Abádi iraki miniszterelnök, miután a francia államfővel tárgyalt Bagdadban.

„A szövetségeseink légi támogatására van szükségünk az Iszlám Állam elleni harcban. A francia államfő ígéretet tett rá, hogy országa részt fog venni a terroristák iraki állásainak bombázásában" – mondta Abádi a Francois Hollande elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján. A katonai támogatás kiterjesztéséről szóló híreket a francia elnök is megerősítette.

Az iraki kormányfő emellett arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy a szomszédos Szíria területén is támadják az IÁ állásait.

Hollande az iraki kollégájával tartott egyeztetés után arról beszélt, hogy az Iszlám Állam „mindenki ellen háborút visel, aki nem osztja a csoport nézeteit vagy eszméit". Laurent Fabius külügyminiszter pedig a héten azt mondta a dzsihadista csoportról, hogy „ezeket az embereket csak egyetlen eszme vezérli: az erőszak, a keresztrefeszítés és a gyilkosság".

Egy név nélkül nyilatkozó magas rangú francia tisztségviselő közölte, hogy a légicsapásokat Washingtonnal egyeztetve fogják megindítani, azonban kizárta annak a lehetőségét, hogy szárazföldi csapatokat küldjenek a közel-keleti országba.

Franciaország már korábban is jelezte, hogy az Egyesült Államok vezetésével kész részt venni egy esetleges katonai akcióban a térségben az Iszlám Állam ellen, de ez volt az első alkalom, hogy hivatalosan is szó esett légi bevetésekről.

Hollande Laurent Fabius külügyminiszter és Jean-Yves Le Drian védelmi miniszter kíséretében érkezett az iraki fővárosba péntek reggel, ahol a kormányfő mellett találkoztak Fuád Masszúm iraki elnökkel is. Innen az észak-iraki Erbílbe, a kurd autonóm tartomány székhelyére utaznak tovább a délután folyamán.