Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Franciaország és Oroszország kész együttműködni a szíriai válság megoldása érdekében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 30. 16:50

Franciaország együtt kíván működni Oroszországgal a szíriai válság megoldása érdekében, ebben a terrorizmus elleni harc az elsődleges kérdés – mondta Emmanuel Macron francia elnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel a Párizs melletti Versailles-ban tartott tárgyalása után.

Ez volt Putyin és az államfői tisztségbe két hete beiktatott Macron első találkozója, egyben hosszú idő óta az első olyan látogatás, amelyet az orosz elnök egy nyugati országban tett. A két elnök közös sajtótájékoztatóján Emmanuel Macron hangsúlyozta: őszinte véleménycserét folytatott Putyinnal, a felek véleménykülönbségüket hangoztatták több kérdéssel kapcsolatban.

A francia elnök hangsúlyozta országa készségét a szorosabb együttműködésre a szíriai válság megoldásában, mindenekelőtt a terrorizmus elleni harcban. Putyin közölte: francia kollégája hivatalos küldöttségek cseréjét javasolta ennek érdekében.

A francia elnök leszögezte: „bármilyen vegyi fegyver szíriai bevetésére Franciaország azonnal megtorló intézkedésekkel fog válaszolni, amennyiben érintett".

A két ország különböző oldalon áll a szíriai konfliktusban. Putyin Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogatja, Franciaország pedig az elnök ellen harcoló lázadó csoportokat támogató és Aszadot vegyi fegyver bevetésével vádoló nyugati szövetség részese.

Ukrajnával kapcsolatban Macron kijelentette, hogy mielőbbi találkozót szeretne a kérdésben a „normandiai négyek" formátumban. „Részletesen megvitattuk az ukrajnai helyzetet és a minszki folyamat megvalósítását. Támogattuk, hogy »a normandiai négyek« (Oroszország, Ukrajna, Franciaország és Németország) keretében a közeli jövőben folytassunk véleménycserét" – mondta Macron.

Szükségesnek nevezte, hogy a normandiai fórum valamennyi résztvevője hozzáférjen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) részletes jelentéséhez.

Putyin leszögezte, hogy az Oroszország elleni szankciók semmiképpen sem járulnak hozzá a kelet-ukrajnai válság rendezéséhez.
Kérdésre válaszolva Putyin kijelentette: Macron nem vetette fel a francia elnökválasztási kampányba történt állítólagos orosz beavatkozás kérdését. „Ez a téma nem létezik" – szögezte le.

Putyin kijelentette, hogy Moszkva nem avatkozott be a franciaországi kampányba, de védelmébe vette márciusi moszkvai találkozóját Macron riválisával, Marine Le Pennel. A szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetőjéről Putyin megjegyezte: olyan politikus, aki baráti kapcsolatokat akar kialakítani Oroszországgal. Furcsa lenne, ha Oroszország gorombán visszautasítaná azokat az európai politikusokat, akik szorosabbra kívánják fűzni vele a kapcsolatokat – mondta az orosz elnök.

Macron „befolyásolási és propagandaeszközöknek" nevezte a Kreml által finanszírozott Russia Today televíziót és a Szputnyik rádiót. Az elnökválasztási kampány során Macron kampánycsapata azzal vádolta meg a két orosz médiumot, hogy hamis híreket gyárt és igyekszik aláásni a centrista jelölt hitelét a Moszkvával való közeledést szorgalmazó Le Pen javára.

Emmanuel Macron hangsúlyozta, hogy „állandó éberséggel" fogja követni az emberi jogok oroszországi és csecsenföldi tiszteletben tartását. Mint mondta, ígéretet kapott Vlagyimir Putyintól arra, hogy feltárják „a teljes igazságot" a csecsenföldi homoszexuálisok elleni megtorlások ügyében.

Vlagyimir Putyin I. Péter orosz cár párizsi látogatásának 300. évfordulója alkalmából utazott a francia fővárosba. A két elnök a tárgyalások után megnyitotta a Nagy Péter, egy franciaországi cár című kiállítást a versailles-i Nagy Trianon palotában. Az 1717. májusi-júniusi látogatást tekintik a francia-orosz diplomáciai kapcsolatok felvételének.

Az előzetes program szerint Vlagyimir Putyin hétfőn ellátogatott – ezúttal egyedül – a francia főváros szívében épült Orosz Ortodox Szellemi és Kulturális Központ hagymakupolás épületébe is. A központ felavatását eredetileg 2016 októberére tervezték, de a szír kormányhadsereg és orosz szövetségese aleppói hadművelete miatt az orosz-francia viszonyban keletkezett feszültség miatt a látogatást lemondták.