Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gázából töltötték fel a videót

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. november 18. 11:42

Gázában töltötték fel az internetre azt a videót, amelyen a legjelentősebb egyiptomi dzsihadista szervezet jelentkezett a Sínai-félszigeten október 24-én végrehajtott, több mint harminc egyiptomi katona halálát okozó merénylet elkövetőjeként – jelentette az al-Vatan című napilap honlapja egy meg nem nevezett biztonsági forrásra hivatkozva.

Az Anszár Beit al-Makdisz (Jeruzsálem Védelmezői) hivatalos Twitter-oldalán péntek este megjelent felvételen a kormánycsapatok elleni különböző támadások és egyéb brutális kivégzések mellett az utóbbi tíz év legvéresebb kimenetelű terrortámadása is látható. A videó elején vélhetően maga az öngyilkos merénylő jelenik meg, aki később pokolgéppel megrakott autójával a katonák közé hajtott a Gázai övezettel szomszédos határvidéken felállított ellenőrzőpontok egyikénél.

„Mi leszünk a bárdok, amelyek lecsapják fejeiteket, és a robbanások, amelyek lerombolják trónjaitokat" – intézi fenyegető szavait Abu Hamza al-Anszári az ország vezetőihez, akiknek parancsára az elmúlt hónapokban fokozott intenzitással zajlik a Gázai övezet melletti határvidéken vívott terrorellenes harc. A felvételen az is látszik, ahogy a helyszínre érkező fegyveresek agyonlövik a detonációt túlélő katonákat.

A Dot Maszr című egyiptomi hírportál a Sínai-félszigeten tevékenykedő dzsihadista csoportok egyik volt tagjára hivatkozva közölte, hogy a csak mozgalmi nevén ismert Anszári palesztin, aki előbb egy gázai terrorszervezet tagja volt, majd Szíriában harcolt az IÁ soraiban.

A dzsihadisták a merénylet után bejelentették, hogy csatlakoztak a Szíriában és Irakban terjeszkedő Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez. A mostani videót már Vilájat Színá (Sínai tartomány) néven jelentették meg, utalva arra, hogy a szélsőségesek tevékenységeinek központjául szolgáló Sínai-félszigetet az IÁ által júliusban kikiáltott „iszlám kalifátus" részének tekintik.

Az al-Vatannak nyilatkozó biztonsági forrás szerint az, hogy a felvétel Gázából került fel a világhálóra azt bizonyítja, hogy a merényletet az övezetet uraló Hamász palesztin szervezet együttműködésével hajtották végre, a katari titkosszolgálatok égisze alatt.

Kairó mintegy másfél éve ellenséges viszonyt ápol mind a Hamásszal, mind pedig Katarral, mivel utóbbiak hű támogatói a tavaly nyáron megbuktatott egyiptomi elnöknek, az iszlamista Mohamed Murszinak.

Az Iszlám Dzsihád nevű egyiptomi szélsőséges szervezet egyik volt vezetője, Szabra el-Kászemi az al-Maszrijún nevű hírportálnak mindazonáltal úgy nyilatkozott, hogy a pénteken megjelent felvétel Szíriában készült. Kászemi szerint a felvétel az IÁ által a szíriai hadsereg ellen elkövetett támadásokról készültek, amit az is bizonyít, hogy a képeken a damaszkuszi kormánycsapatok által használt tankok láthatóak.