Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Grandiózus parádéval ünnepelt Észak-Korea

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2015. október 23. 19:04

Hatalmas ünnepség zajlott október 10-én Észak-Korea fővárosában, Phenjanban. Az ország egyetlen pártjának, az észak-koreai munkáspárt megalakulásának 70. évfordulóját ünnepelték a Kim Ir-szen téren. Az ünneplés ebben az esetben is „erőfitogtatást” jelent, hiszen hatalmas katonai felvonulással ünnepeltek.

http://www.haborumuveszete.hu/rovatok/galeria/grandiozus-paradeval-unnepelt-eszak-korea/
1596002788

Az ünnepségen jelen volt az ország vezetője Kim Dzsongun, aki nem mellékesen a pártalapító unokája. A vezető beszédében – amelyet sűrűn szakított meg taps – elmondta, hogy „az ország készen áll arra, hogy bármilyen háborút megvívjon, amelyet az Egyesült Államok indít Észak-Korea ellen".

Információk szerint az eseményre több külföldi televíziós társaság is beutazási és forgatási engedélyt kapott, ami korábban nem volt jellemző, ugyanakkor külföldi állami vezetőt nem lehetett felfedezni a tribünön.