Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyerekek haltak meg egy amerikai bombázásban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. május 6. 10:15

Legkevesebb tizenhét civil meghalt Észak-Irakban május 5-én, csütörtök hajnalban az amerikai légierő bombázásában Tel-Áfár településen – jelentette az Al-Dzsazíra arab hírtévé.

A halálos áldozatok között tizenkét gyerek és három nő is van – derül ki a beszámolóból, amely részletekkel nem szolgált. Az iraki kormány egyelőre hivatalosan nem reagált a történtekre.

Nem tudni, hogy milyen „hiba" folytán vette célba az amerikai légierő a polgári lakosokat.

Az Egyesült Államok vezeti a nemzetközi koalíció harcát, amelyben az Iszlám Állam terrorszervezet utánpótlási helyszíneire mérnek csapásokat Irakban.

Az amerikai légierő legutóbb, tavaly októberben egy AC–130 típusú csatarepülőgéppel megtámadott egy kórházat az észak-afganisztáni Kunduzban, negyvenkét ember halálát okozva. A Pentagon belső vizsgálata szerint emberi és műszaki hibák összessége vezetett az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet kórházának megtámadásához. Az elkövetett „hibáért" tizenhat amerikai katona fegyelmi büntetést kapott.