Ha elbukik az Iszlám Állam, jöhet a gerillaháború
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. augusztus 27. 17:31Ha az Iszlám Államot legyőzik, készüljetek fel hosszú gerillaháborúra – szólította fel az iraki szunnitákat Ajman az-Zaváhiri, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője augusztus 25-én, csütörtökön közzétett videoüzenetében.
A perzsa sahok szafavida dinasztiája a 16. század elejétől a 18. század első negyedéig uralkodott, és erőszakosan terjesztette az iszlám síita irányzatát, ám idővel az ez ellen fellázadó szunniták megdöntötték hatalmukat. Zaváhiri becsmérlő célból használta üzenetében a jelzőt az iraki hadsereget illetően.
Megszavazta csütörtökön az iraki parlament Háled al-Obeidi védelmi miniszter menesztését, miközben az iraki kormányerők kiterjedt offenzívát folytatnak az IÁ ellen.
Al-Obeidit korábban azért idézték a törvényhozás elé, hogy számot adjon a védelmi tárcánál folyó, több milliárd dolláros korrupciós ügyekre. A Haider al-Abádi síita iraki miniszterelnök szunnita szövetségesének számító al-Obeidi ügyében csütörtökön lefolytatott bizalmatlansági szavazáson a 328 tagú nemzetgyűlés képviselői közül 142-en vonták meg támogatásukat a védelmi minisztertől, míg 102-en ellenezték leváltását.
Irakban hónapok óta tart a belpolitikai válság, mert a képviselők egyebek mellett nem tudnak egyezségre jutni az al-Abádi által javasolt, technokrata kormány összetételéről. Szakértők szerint a politikai pártok, attól tartva, hogy elvesztik valamelyik tárcájukat és kiváltságaikat, akadályozzák egy ilyen kormány létrehozását. Ennek következtében szinte teljesen megbénult az állami intézményrendszer.
Augusztus elején al-Obeidi korrupcióval és zsarolással vádolta meg Szalím el-Dzsabúrit, a parlament elnökét és több más képviselőt. A vádak miatt az igazságszolgáltatás vizsgálatot indított a megvádolt politikusok ellen, és megtiltották nekik, hogy elhagyják az országot, de később ejtették a vádakat. A parlamenti elnök válaszul rágalmazásért perelte be a védelmi minisztert.
Ezzel párhuzamosan az iraki kormányerők kiterjedt offenzívát folytatnak az IÁ dzsihadistái ellen, csütörtökön visszafoglalták Kajjara olajtermelő régióját.
A kormányfő azt reméli, hogy az iraki kormányerőknek és a szövetséges síita milíciáknak a Washington vezette IÁ-ellenes koalíció támogatásával az év végéig sikerül visszafoglalni Moszult, amelyet a szélsőségesek a 2014 nyarán indított villámhadjáratuk során vettek be.