Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háborús bűnök miatt halálra ítéltek egy bangladesi iszlamista politikust

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 31. 8:15

Halálra ítélte egy iszlamista párt vezetőjét december 30-án, kedden egy háborús bűncselekmények ügyében ítélkező bangladesi bíróság, miután bűnösnek találta az 1971-es függetlenségi háború idején elkövetett bűncselekmények elkövetésében.

A 62 éves A.T.M. Azharul Iszlamot, a Dzsamaat-i-Iszlami főtitkárhelyettesét az ellene felhozott hat vádpontból ötben találták bűnösnek. Ezek között tömeggyilkosság, nemi erőszak, emberrablás és kínzás szerepelt – közölték ügyészek. A vád szerint legalább 1200 ember halálában bűnös, akiket Rangpur körzetben gyilkoltak meg.

A védelem elutasította a vádakat, és bejelentette, hogy fellebbez.

Sejk Haszina Vazed kormányfő 2010-ben rendelte el vizsgálat megindítását a kilenc hónapos háború idején elkövetett háborús bűncselekmények ügyében.

Az iszlamisták szerint az eljárás politikai indíttatású, szerintük a kormányfő így próbálja meg lejáratni az ellenzéki pártszövetség fő erejének számító Dzsamaat-i-Iszlamit.

Banglades a brit uralom alól 1947-ben felszabadult Pakisztán része lett, majd 1971-ben vált függetlenné az India által támogatott bangladesi nemzeti erők és a pakisztáni hadsereg között vívott háború után. A háború alatt mintegy 3 millió embert megöltek, és több ezer nőt megerőszakoltak.

A bíróság eddig 16 embert – többségében a Dzsamaat-i-Iszlami vezetőit – találta bűnösnek, közülük 14-et ítélt halálra. Egy iszlamista politikust 2013 decemberében kivégeztek.

Nemzetközi jogvédő csoportok szerint a bírósági eljárás nem felelt meg a nemzetközi normáknak. A kormány visszautasította a bírálatot.

Eddig több mint 200 ember halt meg a bíróság és az ítéletek elleni erőszakos tiltakozó akciókban, többségükben iszlamista pártok aktivistái és a biztonsági erők tagjai.

Több bangladesi politikai szervezet, közöttük a Dzsamaat-i-Iszlami ellenzi a Pakisztánnal történt szakítást, de a párt tagadja, hogy vezetői erőszakos cselekményeket követtek volna el.