Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Három embert őrizetbe vettek a megakadályozott párizsi terrortámadással kapcsolatban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. április 27. 15:46

Újabb három embert vett őrizetbe április 26-án, vasárnap a francia rendőrség az egy hete Párizsban megakadályozott terrortámadással kapcsolatban – közölték illetékes források.

Azzal gyanúsítják őket, hogy annak a 24 éves algériai állampolgárnak a tettestársai, aki templomok ellen tervezett terrortámadást.
Sid Ahmed Ghlam – aki ellen pénteken vádat emeltek – múlt vasárnap feltehetően véletlenül lábon lőtte önmagát saját fegyverével. A segítségére kiérkező mentők riasztották a rendőrséget, amely a tervezett iszlamista terrortámadásra utaló dokumentumokat és fegyvereket talált a férfi gépkocsijában és a lakhelyén. Azzal is gyanúsítják, hogy megölt egy 32 éves nőt egy gépkocsiban. Az autót lehet, hogy a merényletekhez akarta ellopni tőle.
Az ügyben vasárnap reggel egy 27 éves férfit Párizs egyik külvárosában, Saint-Ouenben vették őrizetbe, miután DNS-mintáját azonosították az algériai gyanúsított lakásán talált hajkefén.

Egy másik férfit szombaton vettek őrizetbe, az ő DNS-mintáját Ghlam gépkocsijában azonosították, egy harmadik személyt pedig azért vették őrizetbe, mert azzal gyanúsítják, hogy segítette az algériai iszlamistát.
A múlt vasárnap letartóztatott férfi tavaly radikalizálódott, azóta megfigyelés alatt tartották a titkosszolgálatok. Azt feltételezték róla, hogy Szíriába készül, hogy részt vegyen az iszlamista harcokban. A nyomozók egy hete azt próbálják megállapítani, hogy ki segíthette őt a terrortámadás megszervezésében.
Szerdán egy, a francia médiában a barátnőjeként bemutatott iszlamista nőt az észak-franciaországi Saint-Dizier-ben őrizetbe vettek, de két nap kihallgatás után szabadon engedték, s nem indítottak ellene eljárást.

Manuel Valls miniszterelnök és rendőrségi források is azt közölték, hogy a gyanú szerint az algériai férfit távolról irányította egy vagy több rejtélyes ember, akik feltehetően Szíriában tartózkodnak, s egyértelműen azt adták neki utasításba, hogy keresztény templomok ellen hajtson végre merényletet.
A nyomozók azt is vizsgálják, honnan származik a fegyverarzenál, amit a Franciaországba családegyesítéssel érkezett, informatikusnak tanuló algériai férfi kollégiumi szobájában, illetve a gépkocsijában találtak.