Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Három lehetőség közül választhat az elrabolt egyiptomi keresztény családja

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. július 21. 10:27

Három lehetőséget vázolt fel az Iszlám Állam annak az egyiptomi keresztény túsz családjának, akit vasárnap hurcolt el a dzsihadista szervezet Líbiában: a rokonok a telefonon közölt feltételek szerint most az iszlám hitre való áttérés, a váltságdíj kifizetése vagy a túsz halála között választhatnak – adta hírül az al-Vatan című egyiptomi napilap július 20-án, hétfőn.

Az IÁ egy napja jelentette be, hogy Líbiában elrabolt három afrikai keresztényt. A közlemény szerint az egyiptomi kopt mellett egy ghánai és egy nigériai állampolgár van a terroristák fogságában, s ezt a nemzetközileg elismert líbiai kormány katonai szóvivője, Mohamed el-Hedzsázi is megerősítette.
Az al-Vatan az egyiptomi vendégmunkás fivérére hivatkozva azt írta, hogy a túsz családja tárgyalásokat folytat az emberrablókkal.

A felső-egyiptomi Szóhág tartományban található falucska, Kóm Badrár egy másik lakója szerint a 21 éves Bahít Afrank Nádzseh Abíd tíz napja szökött át a szomszéd országba, röviddel azután, hogy megismert valakit, aki egyiptomi vendégmunkásokat juttat át a líbiai határon.
A beszámoló szerint Abíd hét másik ember társaságában kelt útra, akik közül mindenki muzulmán vallású volt. A vendégmunkások egy mikrobuszban tartottak Tripoli felé, amikor az IÁ egyik ellenőrzőpontjánál megállították őket.

A líbiai katonai szóvivő, Hedzsázi szerint a három keresztényt az IÁ által májusban elfoglalt kikötőváros, a líbiai partvonal közepén fekvő Szirttől délkeletre, en-Naufalíja település közelében ejtették foglyul.
Az egyiptomi túsz rokonai szerint a dzsihadisták 20 ezer dollár (közel 5,7 millió forint) váltságdíjat követelnek. A család elfogadta az összeget, és jelenleg annak összegyűjtésén fáradozik.

Az Iszlám Állam líbiai ága februárban húsz egyiptomi és egy nem azonosított származású afrikai keresztényt fejezett le kamerák előtt, áprilisban pedig harminc etióp kereszténnyel végeztek hasonlóan brutális módon.
A líbiai forradalom előtt becslések szerint legkevesebb egymillió egyiptomi vendégmunkás dolgozott az olajban gazdag szomszéd országban, így biztosítva hátrahagyott családjuk megélhetését. Sajtóértesülések szerint a nyomor elől továbbra is sok egyiptomi menekül a polgárháborús vidékre a rájuk leselkedő veszélyek, és a Kairó által bejelentett utazási tilalom ellenére.