Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hétvégén lép hatályba a tűzszünet Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 23. 15:15

Február 27-én lép hatályba a szíriai tűzszünet az Egyesült Államok és Oroszország közös megállapodásának értelmében – közölték nyugati diplomáciai források február 22-én, hétfőn.

Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió korábban jelentette, hogy az orosz-amerikai megállapodás értelmében február 26-án délig le kell állítani a szíriai ellenségeskedéseket, a tűzszünet pedig február 27-én nulla órakor lép hatályba. A fegyvernyugvás nem vonatkozik az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetre, illetve az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz köthető an-Núszra Frontra sem.
Az értesülés pontosságát megerősítette a hírtelevíziónak nyilatkozó diplomáciai források egyike is.

John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap közölte, hogy Szergej Lavrov orosz kollégájával ideiglenesen megállapodtak a szíriai tűzszünet feltételeiről, de a konfliktust illetően továbbra is vannak megoldatlan ügyek.

A szíriai ellenségeskedés egy héten belüli leállításáról az 52. müncheni biztonságpolitikai konferencián állapodtak meg a nagyhatalmak másfél hete, aminek értelmében múlt hét pénteken kellett volna a szembenálló feleknek letenniük a fegyvert. A körülményeket azonban bonyolították az Aleppóban folyó harcok, illetve az is, hogy Törökország tüzérséggel támadta a szíriai kurd erők állásait a tartományban.

Az ideiglenes megállapodásról szóló értesüléseket Rijád Hidzsáb volt szíriai miniszterelnök, a Szaúd-Arábia támogatta ellenzéki csoportok tárgyalási koordinátora is megerősítette. Az ellenzékiekhez közel álló Orient TV hírtelevízió szerint azt mondta: van egy átmeneti megállapodás egy átmeneti tűzszünetről.
A szíriai ellenzék szombaton kijelentette: csak abban az esetben egyeznek bele a tűzszünetbe, ha nemzetközi garanciákat kapnak arra, hogy a damaszkuszi rezsim, Oroszország és Irán is tartja magát a megállapodáshoz.

Bassár el-Aszad szíriai államfő előzőleg bizonyos feltételek mellett „késznek" mondta magát a fegyvernyugvásra, amennyiben a „terroristák" nem használják azt ki, és a felkelők oldalán álló országok felfüggesztik támogatásukat. A szíriai elnök viszont egymásnak ellentmondóan nyilatkozott a múlt héten: egy korábbi beszédében közölte, Damaszkusz mindenkit terroristának tekint, aki valaha is fegyvert fogott ellene, majd az El País című spanyol napilapnak adott, szombaton megjelent interjújában azt mondta, a kormány kész amnesztiában részesíteni azokat, akik le akarják tenni a fegyvert, és vissza akarnak térni a normális élethez. Az interjúban úgy fogalmazott, hogy nyitottak a párbeszédre, kivéve a „terroristákkal".

Az Iszlám Állam (IÁ), az an-Núszra Front és más, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által terrorszervezetnek nyilvánított csoportosulások ellen a szombaton kezdődő szíriai tűzszünet ellenére is folytatódnak majd a katonai csapások – jelentette ki hétfőn Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin a szíriai fegyvernyugvásról megkötött orosz-amerikai megállapodást a vérontás megállítása felé vezető valós lépésnek nevezte, amely példaként szolgálhat a terrorizmus elleni harc területén.

Az orosz elnök közölte, hogy szíriai tűszünetről telefonon megbeszélést folytatott amerikai partnerével, Barack Obamával.

Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes hétfőn a CNN Türk hírtelevízió élő adásában elmondta: Ankara elképzelhetőnek tartja, hogy a tűzszünet ezúttal megvalósul. Reményét fejezte ki, hogy ellentétben a korábbi fegyvernyugvási megállapodásokkal, a jelenlegit tiszteletben tartják.