Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hollande: a katonai művelet „a vérfürdő elkerülésére” kell

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. december 11. 23:00

Franciaország katonai beavatkozása a Közép-afrikai Köztársaságban „veszélyes, azonban elengedhetetlen, ha el akarjuk kerülni a vérfürdőt” – jelentette ki december 10-én, kedd este Francois Hollande francia államfő Banguiban, ahol villámlátogatást tett.

„Magától értetődő a felindultság azok után, ami történt: két katona meghalt a rájuk bízott küldetésért, a misszió azonban folytatódik, a többi katona ebben a pillanatban is azért harcol, hogy helyreállítsa a rendet ebben a városban és országban" – közölte a repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján az elnök.

Hollande részt vett kedden a Nelson Mandela volt dél-afrikai államfő tiszteletére rendezett gyászszertartáson, és Johannesburgból érkezett a Közép-afrikai Köztársaság fővárosába, hogy „üdvözölje és bátorítsa" a francia katonákat.

„Itt volt a cselekvés ideje… Csak Banguiban közel 400 embert öltek meg… Az összecsapások már a vallási jellegű polgárháború dimenzióját öltötték… Nem volt több idő a halogatásra" – mondta az intervenciós katonák előtt Hollande, miközben folyamatosan harci repülőgépek és helikopterek húztak át az égen.

A katonák felkeresése után az elnök a közép-afrikai vezetőkkel találkozik, köztük Michel Djotodia ideiglenes államfővel.

A francia vezérkar szerint már szinte az összes fegyveres csoportot lefegyverezték az afrikai erőkkel közösen. A Séleka muzulmán milíciát eltávolították a fővárosi negyedekben lévő erősségeiből, és a környéken felállított táborokban gyűjtötték össze.

Sokan közülük dühösek, mert a franciák megfosztották őket önvédelmi eszközeiktől, és attól félnek, hogy Bangui nagyrészt keresztény lakossága bosszút áll rajtuk és családjukon a korábbi atrocitásokért – írta az AFP hírügynökség.