Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hollande és Obama a párizsi merényletek utáni nyomozásról és Szíriáról egyeztetett

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. november 20. 17:31

A múlt pénteki 129 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek utáni nyomozásról és Szíriáról egyeztetett Francois Hollande francia államfő és Barack Obama amerikai elnök telefonon – közölte november 19-én, csütörtökön a francia elnöki hivatal.

A két ország vezetője november 24-én találkozik Washingtonban.
A francia és az amerikai elnök a szíriai katonai együttműködésről tárgyalt, és megvizsgálták „egy előrehaladott tárgyalás feltételeit a szíriai helyzet gyors rendezése érdekében" – közölte az Elysée-palota.
Az elnöki hivatal szerint a párizsi merényleteket követő nyomozásról is beszéltek, valamint a szerdai saint-denis-i rendőri akcióról, amelyben a kommandósok megölték Abdelhamid Abaaoudot, a feltételezett fő szervezőt.

Az elnöki hivatal azt is jelezte, hogy a személyes találkozót megelőző telefonos egyeztetést Barack Obama kezdeményezte. A francia és az amerikai elnök egyébként a támadásokat követően, szombatra virradóra is hívta egymást, és kölcsönösen megerősítették elkötelezettségüket a terrorizmus elleni harcban.

Francois Hollande a parlament hétfői ülésén elmondott beszédében jelentette be: jövő héten Washingtonba utazik, hogy találkozzon Barack Obamával, két nappal később pedig Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozik Moszkvában, hogy az Iszlám Állam elleni „nagy és egységes koalíció" feltételeiről egyeztessenek.
John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn Párizsban jelezte, hogy Franciaország és az Egyesült Államok „együtt harcol és győzi le" a dzsihadistákat és az Iszlám Államot.