Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Horvát védelmi miniszter: aggasztó a MiG-21-es vadászrepülőgépek műszaki állapota

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 17. 13:31

Aggasztó a horvát MiG-21-es vadászrepülőgépek műszaki állapota, de nem fenyegeti veszély az ország biztonságát – jelentette ki Damir Krsticevic horvát védelmi miniszter március 16-án, csütörtökön.

Az ügy azután került ismét a figyelem központjába, hogy a sajtó arról kezdett cikkezni: Horvátország egyetlen vadászrepülő századának 12 felújított MiG-21BiSZ típusú harci gépéből ismét csak négy működik, és azok is megbízhatatlanok. A kérdés újbóli felmerüléséhez valószínűleg annak is köze van, hogy még ebben a hónapban megérkezik a szomszédos Szerbiába az a hat MiG-29-es vadászgép, amelynek megvásárlásáról decemberben Moszkvában tárgyalt Aleksandar Vucic szerb kormányfő.

Damir Krsticevic elmondta, hogy a működésképtelen gépeket kizárták a forgalomból, mert számukra a pilóták biztonsága a legfontosabb.
A politikus azt hangoztatta, hogy Horvátországnak mielőbb új vadászgépeket kell vásárolnia, „ha állam akar lenni vagy azt szeretné, hogy mások is államnak tartsák". Más európai országok, mint például Csehország, Magyarország, Románia már megoldották a légvédelmüket, Szlovákia és Bulgária pedig idén tervezi új vadászrepülőgépek vásárlását, ezért Horvátországnak is gyorsan kell lépnie – tette hozzá.

A horvát MiG-ek körüli botrány már évek óta húzódik.
A horvát légierő még 2013-ban 132,9 millió kunás (5,3 milliárd forint) szerződést kötött az ukrán Ukrszpecekszport vállalattal a tizenkét MiG-21-es felújításáról, valamint öt új gép vásárlásáról is megállapodtak. A horvát katonai ügyészség 2016 márciusában nyomozást kezdett, mert sorozatos hibák jelentkeztek a ma már elavultnak tartott, az ötvenes évek második felében kifejlesztett repülőgépek használata közben.

A vizsgálatok során kiderült, hogy Ukrajna nem eredeti MiG-21-es vadászrepülőket adott el Horvátországnak, hanem több más országból szerzett alkatrészből állították össze őket. A megvásárolt gépek sorozatszámait átütötték, és az alkatrészek sorozatszámai sem egyeznek a dokumentációkban lévőkkel.

A horvát főügyészségnek a korrupció és szervezett bűnözés elleni igazgatósága (USKOK) tavaly júliusban vádat emelt a védelmi minisztérium technikai bizottságának két tagja ellen. A vád szerint Ivica Josipovic, az ukrán cég horvátországi és boszniai képviselője kenőpénzt adott Ivan Covic őrnagynak, a bizottság egyik tagjának azért, hogy az Ukrszpecekszport megbízásokat kapjon Horvátországban.