Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erősíteni kell az alegységeken belüli összekovácsoltságot

Szöveg: Kapás Viktor hadnagy |  2017. március 17. 11:32

A napokban befejeződött a parancsnoki beosztás átadás-átvétele Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. A jegyzőkönyvet Sipos Antal ezredes, az átadó, illetve Horváth Gábor dandártábornok, az átvevő parancsnok, és Huszár János vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka írta alá.

1596029115

A jegyzőkönyv aláírását követően megrendezett évértékelő-feladatszabó értekezleten Sipos Antal ezredes kiemelte: a dandár kiváló helytállással nézett szembe a 2016-ban végrehajtott feladatokkal.

Az idei teendőket meghatározva Horváth Gábor dandártábornok elsődleges célként tűzte ki az alegységeken belüli összekovácsoltság erősítését. Szólt arról, hogy a következő hónapokban számos nemzetközi gyakorlaton vesznek majd részt a tatai katonák. A dandár képviselői emellett ott lesznek a már hagyományos Tatai Patara elnevezésű török kori fesztiválon, illetve idén immár tizedik alkalommal rendezik meg a Vizek Városában a Regionális Katona-zenekari Fesztivált.

Huszár János vezérőrnagy megköszönte a dandár elmúlt évben tanúsított helytállását, majd az állománygyűlés végén emléktárgyat adott át Horváth Gábor dandártábornoknak, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon végzett munkája elismeréséül.

1596029115


Fotó: Pogrányi Viktória és a szerző