Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Indiai lőszerraktárak a kínai és pakisztáni határ mentén

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2013. január 22. 19:44

Az indiai védelmi minisztérium elindította programját, melynek keretében az ország kínai és pakisztáni határa mentén lőszerraktárakat építenek.

Egy esetleges katonai konfliktushelyzetben a raktárak megbízható utánpótlást biztosíthatnak az indiai csapatoknak. A program megvalósulása esetén a lőszereket mind egy ellenséges bombázás, mind pedig az időjárás viszontagságai ellen megfelelő biztonságban tudják tárolni.

Az indiai szárazföldi erők parancsnoka, Bikram Singh tábornok véleménye szerint a határmenti raktárakban mintegy 2–2,5 ezer tonna, különböző lőszert, köztük töltényeket, lövedékeket, gránátokat és rakétákat lesznek képesek tárolni. A raktárak az indiai szárazföldi erők Északi- és Keleti Parancsnoksága alárendeltségébe fognak tartozni.

1595948129

Napjainkban már folynak a földalatti raktárak építési munkái a kínai határmentén található Sikkim és Leh körzetében. Kezdetben a kínai határ közelében öt helyet jelöltek ki raktárépítésre, most azonban az indiai védelmi minisztérium ismételten megvizsgálja „hosszútávon mekkora fenyegetettséget" jelent Kína az ország számára. A tervek szerint hamarosan a pakisztáni határ mellett is lekezdődnek a raktárépítések.

Az indiai fegyveres erők mintegy 800 ezer tonna, különböző típusú lőszerrel rendelkezik, amelyek közül alig több mint a fele (mindössze 450 ezer tonna) van megbízható, modern, tűzvédelemmel ellátott raktárakban elhelyezve, míg a fennmaradó lőszerkészletet nyitott területeken tárolják.

Az indiai védelmi minisztérium tervei között szerepel 18 kiterjedt földalatti alagútrendszer – kisebb raktárakkal – építése is a már említett két ország határának közelében. Az alagútrendszerek biztosítanák a lőszerek tárolását, valamint gyors és biztonságos célba juttatását, de emellett katonák is tudnák használni az alagutakat.

A fenti funkciókon kívül az alagutakat olyan biztonsági rendszerekkel is ellátják, amelyek nukleáris-, biológiai- vagy vegyi veszély esetén alkalmassá teszi azokat menedékként használni.