Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Információs műveleti erőket állított fel, hadosztályok létrehozását tervezi az orosz hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 23. 22:49

Információs műveleti erőket állított fel az orosz hadsereg, amely idén négy új hadosztály létrehozást is tervezi, közülük hármat az ország nyugati és délnyugati területein – közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az Állami Dumában február 22-én, szerdán elmondott beszámolójában.

Mint mondta, az információs műveleti erők „sokkal hatékonyabbak és erősebbek mindannál, amit korábban az ellenpropagandának nevezett területen létrehoztunk".
„A propagandának okosnak, hozzáértőnek és hatékonynak kell lennie" – tette hozzá.
A miniszter szerint a négy új hadosztály egyikét, amelyek létrehozása idén fejeződik be, a vitatott hovatartozású Kuril-szigeteken fogják állomásoztatni. A hadsereget 2017-re teljes egészében Iszkander-M operatív-taktikai rakétarendszerekkel fegyverzik át. Idén befejeződik az orosz partvonal Bal és Basztion típusú rakétarendszerekkel történő védelmének kiépítése is. A projektet a Krímben már megvalósították.

Mint mondta, az orosz légierő idén eddig 1760 bevetést hajtott végre Szíriában és 5682 csapást mért a terroristák infrastruktúrájára. Ezek 40 kiképzőpontot, 475 harcvezetési pontot és fegyverműhelyt, kétezer egységnyi haditechnikát, 3199 fegyverest és 26 harctéri parancsnokot semmisítettek meg.
2017-ben a szíriai kormányerőknek 1780 négyzetkilométernyi területet és 53 lakott települést sikerült elfoglalniuk a militánsoktól.

Sojgu szerint a december végén bevezetett fegyvernyugvás eredményeképpen, amely az ország egész területén tartja magát, „sikerült megállítani a polgárháborút és áttérni a terroristák elleni közös küzdelemre".

Egyebek között kitért arra is, hogy az orosz légierőnek 2016-ban 1300 pilótával volt kevesebbje a kelleténél. A létszámhiányt a tervek szerint 2018-ra tudják megszüntetni.