Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irán erősödésétől tart a CIA volt főnöke

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 11. 20:11

Michael Hayden, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) 2006 és 2009 közötti főnöke arról beszélt kedden, hogy „rossz érzése van” az Irakban tapasztalható iráni befolyás miatt, amely – mint mondta – egészen nyilvánvalóvá vált az iraki hadsereg és a síita milíciák Tikrít visszavételére indított támadásával.

„Rossz érzésem van a Tikrít elleni offenzívát látva, amely egy szunnita város elleni síita támadásra emlékeztet" – magyarázta Michael Hayden egy hírszerzési adatok nemzetközi cseréjéről tartott washigtoni kerekasztal-beszélgetés alkalmával.

Az igazság pillanata akkor jön majd el – tette hozzá -, amikor az iraki katonák és a síita milicisták beveszik az észak-iraki várost, és kiderül majd, „a milíciák hogyan bánnak a helyi lakossággal".

A volt CIA-főnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad az Irakra vonatkozó hírszerzési adatokat kicserélnie Iránnal, még akkor sem ha mindkét ország arra törekszik, hogy felszámolja az Irak jelentős részét uralma alá hajtó Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetét.

„Nem hiszem, hogy közös céljaink lehetnek" Irakban – hangsúlyozta.

„Az Egyesült Államok olyan kormányt szeretne látni Bagdadban, amelyben helyet kap „az ország minden nagyobb vallási és etnikai csoportja" – vélekedett. Teherán politikája ugyanakkor „a síiták uralmára épít", ami félő, hogy elégedetlenséget szít a szunniták között, és visszavágáshoz vezet.

A Tikrít visszafoglalását célzó hadjárat az iraki hadsereg első nagyobb támadása az IÁ ellen a dzsihadisták tavaly nyári iraki villámhadjárata óta. A művelet azonban az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatása nélkül zajlik, miután az iraki kormányt ezt nem kérte.

A Tikrít elleni offenzíva kezdete óta az internetes közösségi oldalakra számos olyan fénykép került fel, amelyen Kászem Szoleimáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz Brigádok nevű elitalakulatának parancsnoka is látható, amint a város közelében tanácsadóként segíti a támadást.