Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irán tagadja a nigériai terroristák támogatását

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 23. 19:51

Irán tagadta február 22-én, pénteken azt a vádat, hogy kiképzésben részesített volna Nigériában letartóztatott terroristákat, akik merényleteket terveztek ottani izraeli és amerikai célpontok ellen.

Hoszein Amír Abdolahján külügyminiszter-helyettes úgy nyilatkozott, hogy ezek a vádaskodások „a két ország jó viszonyát ellenzők gyűlölködésének a termékei".

A nigériai titkosszolgálat csütörtökön közölte, hogy decemberben letartóztatta Abdullah Musztafa Berendét és két nigériai társát, azt követően, hogy Berende többször is gyanús utakat tett Iránban, ahol irániakkal együtt bekapcsolódott „egy közismert terrorista-hálózatba". Berendét és iráni társait összefüggésbe hozták a nigériai nemzetbiztonságra nézve „súlyos bűncselekményekkel".

Berende, akit most bíróság elé állítanak, szerdán a titkosszolgálat főhadiszállásán újságírók előtt beismerte, hogy irániak számára kémkedett.

Izraeli források szerint 2004-ben egy iráni diplomatát őrizetbe vettek azzal a gyanúval, hogy kémkedett Izrael nigériai követsége után. Teherán cáfolta a vádat. 2010-ben Lagos kikötőjében a hatóságok egy Iránból származó titkos fegyverszállítmányra bukkantak, amely Gambiának volt címezve. Az ügyben egy nigériaira és egy iránira vár vádemelés.