Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét nagyhatalomként tekint magára Oroszország

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. június 13. 20:18

Az oroszok 75 százaléka úgy gondolja, hogy hazája nagy befolyású ország, a lakosság minden korábbinál nagyobb részének, 26 százaléknak pedig meggyőződése, hogy Oroszország már ma is a nagyhatalmak közé tartozik – derült ki az Összoroszországi Közvélemény-kutatási Központ (VCIOM) pénteken nyilvánosságra hozott felméréséből. 

A megkérdezettek 49 százaléka szerint Oroszország a nagyhatalmi státust a közeli jövőben el fogja érni, 18 százalék pedig úgy véli, hogy ez lehetetlen. A válaszadók 38 százaléka szerint az ország számára prioritásnak kell lennie a szuperhatalmi státus visszaszerzésének, 10 százalék szerint pedig be kell kerülni a 10 legsikeresebb ország közé.

A Kommerszant című napilap internetes kiadásának ismertetése szerint miközben az oroszok korábban úgy vélekedtek, hogy a fejlett országok mezőnyéhez fejlett gazdasággal és erős hadsereggel lehet felzárkózni, ma inkább úgy gondolják, hogy ehhez elsősorban a jólét magas szintjét kell elérni.