Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét Róháni az iráni elnök

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 21. 8:41

A hivatalban lévő államfő, Haszan Róháni nyerte meg az iráni elnökválasztást, a belügyminisztérium előzetes adatai szerint Róháni a pénteken tartott első fordulóban megszerezte az érvényes szavazatok 58 százalékát, így nincs szükség második fordulóra.


Az iráni választási iroda vezetője szombaton közölte, hogy több mint 40 millió szavazó vett részt az első fordulóban.

Az eddig összeszámolt közel 39 millió érvényes voksból majdnem 22,8 millió érkezett a mérsékelt irányvonalat követő Róhánira, aki négy éve azzal az ígérettel nyerte meg a választást, hogy nyitottabbá teszi Iránt és több szabadságot biztosít otthon az iráni állampolgároknak.

Legfőbb riválisa, a klérus körében nagy befolyással bíró, radikális konzervatívként számon tartott Ebráhim Raiszi a voksok 39,7 százalékát szerezte meg. A politikai tapasztalattal nem rendelkező Ebrahim Raiszi volt teheráni főügyészről azt tartják, hogy közel áll a legfőbb vallási és politikai vezetőhöz, Ali Hameneihez, sőt egyes vélemények szerint akár Hamenei utódja is lehet majd.