Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét több tucat török pilóta ellen adtak ki elfogatóparancsot

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 28. 16:26

Elfogatóparancsot adtak ki október 27-én, csütörtökön a török légierő 73 pilótája, köztük 2 ezredes és 71 hadnagy ellen a július 15-ei katonai puccskísérletet követő tisztogatások keretében – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az érintettek állítólag aktívan részt vettek a hatalomátvételi kísérletben és kapcsolatban állnak azzal az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok által kiépített nemzetközi hálózattal, amelyet Ankara az összeesküvésért felelőssé tesz. A gyanú szerint a katonák megsértették az alkotmányt, fellázadtak a hatalom ellen és fegyveres terrorszervezet tagjai. Közülük 45-öt már előállítottak, 29-et pedig előzetesbe letartóztatásba is helyeztek, további 16 pilótát egyelőre őrizetben tartanak.

Az NTV török hírtelevízió értesülései alapján az intézkedéssel párhuzamosan napközben másik 163 embert előállítottak Törökországban egyebek között olyan indokokkal, hogy anyagilag támogatták a Gülen-mozgalmat vagy használták azt a ByLock nevű, titkosított üzenetküldő alkalmazást, amelyről a török vezetés azt állítja, hogy szerepet játszott a puccskísérlet koordinációjánál.
A török kormány az incidens után rendkívüli állapotot hirdetett az országban és eljárásokat indított a puccsisták és feltételezett támogatóik ellen.

A haderőn belül leginkább a légierőnél zajlanak átfogó vizsgálatok, de a nyomozások kiemelten érintik az igazságügyi szektort, az oktatást, a médiában dolgozókat és a rendőrséget is. A tábornoki kar 40 százalékát menesztették.
Az elbocsátások ellenére Törökország mind Szíriában, mind Irakban katonai beavatkozást folytat a terrorizmus ellen küzdő nemzetközi koalíció oldalán.

Az államcsíny-kísérlet óta eltelt három hónap alatt a török hatóságok több mint 300 hadi pilótát küldtek el állásából vagy helyeztek fogságba, mintegy 35 ezer embert vettek őrizetbe és több mint 100 ezret menesztettek vagy függesztettek fel munkaköréből.