Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iszlám Állam-tagokat fogtak Marokkóban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. június 3. 21:47

Letartóztatták egy, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez kötődő fegyveres sejt hat tagját Marokkóban – közölte június 2-án, csütörtökön az észak-afrikai ország belügyminisztériuma.

A közlemény szerint a fegyveresek Casablancában, az északi Tetuánban és a szomszédos Martilban tevékenykedtek. A csoport azt tervezte, hogy háborús övezetekbe küldi a tagjait, hogy támadásokat hajtsanak végre Marokkó ellen, miután visszatértek.

Marokkóból és más észak-afrikai országokból eddig több százan csatlakoztak az IÁ-hoz Irakban, Szíriában és Líbiában. Biztonsági szakértők szerint többen visszatérhetnek hazájukba azzal a céllal, hogy terrortámadást hajtsanak végre, vagy további követőket toborozzanak a dzsihadista szervezetnek.

A marokkói hatóságok szerint összesen mintegy 1500 állampolgár utazott Irakba és Szíriába, hogy különböző fegyveres csoportok oldalán harcoljanak. Közülük 220 tért haza, és került börtönbe, 286-an pedig külföldön haltak meg.