Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iszlamisták kísérelhettek meg merényletet Bonnban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 15. 20:59

Iszlamista terroristákhoz vezető szál tárult fel a bonni főpályaudvaron a héten talált robbanószerkezet ügyében indult nyomozás során – közölte december 14-én, pénteken az állam elleni súlyos bűncselekmények felderítéséért felelős német szövetségi ügyészség.

A legfelső szintű német vádhatóság pénteken vette át az ügyet a helyi hatóságoktól. Közleménye szerint több jel utal arra, hogy merényletet kísérelt meg egy szélsőséges iszlamista hátterű terrorszervezet.

A pokolgépet tartalmazó sporttáskát hétfőn kora délután helyezték el a forgalmas pályaudvar egyes peronjánál. A gazdátlan táskát utazók észrevették és riasztották a rendőrséget. A szövetségi rendőrség szakértői a táskában egy ammónium-nitráttal megtöltött fémcsőből és butángázzal töltött patronokból összeszerelt robbanószerkezetet találtak, valamint egy gyújtószerkezetet, amely egy ébresztőórából és elemekből állt.

Sajtóbeszámolók szerint a hatóságok a szemtanúk leírása alapján két ismeretlen személy ellen indítottak nyomozást. Kedden őrizetbe vettek egy szomáliai születésű bonni lakost, a németországi iszlamista színtér egy ismert alakját, akit másnap bizonyítékok hiányában szabad lábra helyeztek.

A szövetségi ügyészség közleménye szerint komoly bizonyítékok szólnak amellett, hogy radikális iszlamista körökkel áll kapcsolatban az az ismeretlen férfi, aki a pokolgépet elhelyezte a pályaudvaron. A vádhatóság részleteket nem közölt.

Pénteki sajtójelentések szerint a nyomozás során megállapítást nyert, hogy a pokolgépet megpróbálták távirányítással felrobbantani, és a merénylet csak azért hiúsult meg, mert a robbanószerkezetet nem kellő szakértelemmel szerelték össze. A szövetségi ügyészség ezzel kapcsolatban csupán annyit közölt, hogy további vizsgálatok szükségesek annak megállapításához, hogy miért nem robbant fel a pokolgép.