Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izrael légicsapással válaszolt a palesztin támadásra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 17. 11:14

Több rakétát lőttek az elsősorban palesztinok lakta Gázai övezetből január 16-án, csütörtök hajnalban a szomszédos izraeli területre, Askelón város irányába, az izraeli hadsereg légicsapással válaszolt a támadásra – közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió. Palesztin közlés szerint a válaszcsapásban öt civil megsebesült.

A jelentés szerint a Vaskupola légvédelmi rendszer ellenrakétái a levegőben megsemmisítettek a palesztin területről kilőtt öt lövedéket. A hadsereg szerint egy rakéta lakatlan területen landolt, de az sem okozott kárt sem emberéletben, sem anyagiakban.

Az izraeli légierő válaszul négy katonai célpontot támadott az övezetben, köztük egy harci eszközöket gyártó létesítményt, egy föld alatti rakétakilövő-állomást és egy fegyverraktárt. Az egyik támadásban palesztin források szerint Gáza városnál öt palesztin megsebesült, egy asszony négy gyermekével.

Az utóbbi hetekben ismét kiújultak a gázai rakétatámadások, majd a rájuk válaszoló izraeli ellencsapások. Legutóbb hétfőn, Ariel Saron volt miniszterelnök temetése után lőttek két rakétát a Gázai övezet közelében lévő sírhely irányába, nem sokkal a gyászszertartáson részt vevő tömeg távozása után.