Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Japán rakétavédelmi rendszert telepített a phenjani fenyegetés miatt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. augusztus 14. 15:29

Japán megkezdte Patriot rakétavédelmi rendszerének telepítését szombaton, miután Észak-Korea a héten rakétatámadással fenyegette meg Guamot.

A japán köztelevízió szerint a védelmi minisztérium szombaton megkezdte Patriot Advanced Capability 3 (PAC-3) típusú rakétavédelmi rendszerének telepítését a szigetország nyugati részén található Simane, Hirosima, Kócsi és Ehime prefektúrákban, amelyek fölött – Phenjan fenyegetése szerint – átrepülnének a Guam felé tartó rakéták. A japán televízióban mutatott felvételeken látható, hogy katonai járművek pirkadat előtt indítóállásokat és a rakétavédelmi rendszer más részeit szállították egy Kócsiban található katonai támaszpontra.

Bár a rakétavédelmi rendszer telepítését hivatalosan nem jelentették be, Szuga Josihide tokiói kormányszóvivő a héten jelezte: Japán sohasem fogja eltűrni az észak-koreai provokációkat, az önvédelmi erők pedig megteszik a szükséges lépéseket.

Egy észak-koreai rakéta 2009-ben már átrepült Japán felett, akkor nem történt incidens. Phenjan azt állította, hogy az eszköznek egy telekommunikációs műholdat kellett volna Föld körüli pályára állítania, de Washington, Szöul és Tokió szerint valójában interkontinentális ballisztikus rakéta sikertelen tesztjéről volt szó.

Észak-Korea az utóbbi időben folytatott kísérletei során számos rakétát lőtt ki Japán irányába, és ezek közül több el is érte a szigetország kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó vizeket.