Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jordánia nem engedi Izrael ammáni követségi biztonsági emberének evakuálását

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. július 25. 12:32

Izrael evakuálni akarja ammáni nagykövetségéről azt a biztonsági emberét, aki a nagykövet rezidenciáján önvédelemből lelőtt egy palesztin származású fiatal jordániai munkást, de a jordániai hatóságok nem engedik – jelentette július 24-én, hétfőn az izraeli média.

 A 17 éves munkás a biztonsági őr lakrészében dolgozott, és eközben támadt rá csavarhúzóval, mire az őr pisztolyával lelőtte – értesült a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Az őr egyik lövésével véletlenül eltalálta a lakás éppen a helyszínen tartózkodó tulajdonosát, aki később belehalt a sérülésbe.
Az izraeli külügyminisztérium szerint terrortámadás történt, amelynek hátterében azok az indulatok állnak, amelyeket az al-Aksza mecset körüli válság korbácsolt fel. A biztonsági őrt diplomáciai védettség illeti meg, nem lehet Jordániában felelősségre vonni, letartóztatni, kihallgatni – közölték. A minisztérium elhatározta, hogy azonnal evakuálják a nagykövetség minden izraeli dolgozóját, mert attól tart, hogy Ammánban zavargásokhoz, a követség épületének megtámadásához vezetnek a történtek.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök éjszaka beszélt az esetről Einat Salin ammáni nagykövettel és a követség második emberével.

A Háárec című újság honlapja szerint a jordániai hatóságok nem engedélyezik, hogy az érintett izraeli biztonsági őr elhagyja az országot, és az ügy helyi kivizsgálását követelik.
Izrael és a muzulmán országok viszonya nagyon feszültté vált azon biztonsági kapuk és térfigyelő kamerák miatt, amelyeket Izrael a jeruzsálemi óvárosban, a Mecsetek terére vezető utakon állított fel nemrégiben, miután ott palesztin támadók tíz napja megöltek két rendőrt.
A Mecsetek tere körül kialakult konfliktus miatt pénteken jordániaiak ezrei tüntettek Izrael ellen Ammánban és az ország más városaiban. Jordánia vasárnap azzal a kéréssel fordult az arab országokhoz, hogy sürgősen tartsanak külügyminiszteri tanácskozást a jeruzsálemi helyzet megvitatására.

A zsidók által Templom-hegynek nevezett Mecsetek terén áll az iszlám harmadik legszentebb létesítménye, az al-Aksza mecset, de a tér a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban itt állt az ő legszentebb helyük, a jeruzsálemi Szentély. Az al-Aksza mecset környéke a történelmi megállapodások értelmében Jordánia gondnoksága alatt áll, és a békét a kényes status quo megőrzésével igyekeznek biztosítani.