Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jövőre teljes harckészültséget ér el a NATO gyorsreagálású erőinek lengyelországi parancsnoksága

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. április 25. 15:32

A 2016 közepén esedékes varsói NATO-csúcstalálkozóig teljes harckészültséget ér el a szövetség gyorsreagálású erőinek parancsnokságaként működő szczecini nemzetközi hadtest – jelentette be április 24-én, pénteken Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter.

A lengyel politikus ezt azután közölte, hogy az északnyugat-lengyelországi Szczecinben találkozott a hadtestet alkotó két másik ország, Németország és Dánia védelmi minisztereivel.
A három tárcavezető közös sajtóértekezletén a dán Nicolai Wammen Európa megváltozott biztonsági helyzetére utalva aláhúzta: minél gyorsabban meg kell valósítani a gyorsreagálású erők fejlesztéséről és a szczecini hadtest megerősítéséről szóló NATO-megállapodást.
Ursula von der Leyen német miniszter pedig bejelentette, hogy a hadtest személyzetét a közeljövőben a jelenlegi 200 főről mintegy 400 főre növelik, a német részvétel 100 fős lesz.

A Szczecin székhellyel 1999 óta működő közös német-dán-lengyel hadtest megerősítéséről, a NATO gyorsreagálású erőinek egyik parancsnokságává fejlesztéséről azóta folynak tárgyalások, hogy a tavaly szeptemberi newporti NATO-csúcson Angela Merkel német kancellár ellenezte Lengyelország azon javaslatát, hogy állandó támaszpontokat hozzanak létre a szövetség keleti szárnyán, s ehelyett állandó rotációs jelenlétben egyeztek meg a tagországok vezetői. Ennek része lenne a szczecini hadtest fejlesztése is.

A szczecini hadtest a tervek szerint azokat a Lengyelországban és a balti államokban létrehozandó koordinációs egységeket irányítaná, amelyek a következő időszakban megalakítandó, körülbelül 5000 főből álló gyorsreagálású NATO-erők esetleges fogadásának megkönnyítéséért fognak felelni. A fejlesztés részeként a szczecini parancsnokság munkájában öt további NATO-tagállam – Görögország, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia és Törökország – venne majd részt.

A koordinációs egységek létrehozását a balti államok és Lengyelország mellett egyelőre Romániában és Bulgáriában tervezik.